A Professzorok a Hazáért Civil Társaság állásfoglalása + még egy levél
Már az óvodás gyermekek nemi identitását támadják az erőszakos LMBTQ-szervezetek.
A szabadkőműveseknek hazánk történelmében játszott szerepe kapcsán kialakult közéleti vita nemzetünket megosztó sorskérdéseket hozott felszínre. Olyan társadalmi törésvonalakra világított rá, amelyek nemzettudatunkban és történelemszemléletünkben egyaránt jelen vannak. A Magyar Nemzet hasábjain mára már jelentősen kiszélesedett vita kiindulópontja az volt, hogy egy történészprofesszor mesének minősítette kollégája, Raffay Ernő új kutatási eredményeit. Szakács Árpád egy publicisztikában reagált e szakmai szempontból erősen kifogásolható megnyilvánulásra, mire egy másik történésztől – ellenérvek helyett – ő is csak személyeskedő választ kapott. A tudományos élet évszázados hagyományai szerint egy-egy állítás cáfolatát kutatásokkal, hivatkozásokkal és forrásokkal alátámasztva elvárt bemutatni, vagyis Raffay Ernő szabadkőművesekkel kapcsolatos történeti szakmunkáiban foglaltakra hasonló színvonalú válasszal kellene reagálni.
A titkos társaságok és informális kapcsolatrendszerek közéleti, gazdasági és társadalmat befolyásoló ereje a XXI. század legnagyobb kihívásai közé tartozik, ezért gyökereit, eszközeit és motivációit feltárni stratégiai fontosságú kérdés. Ennek megfelelően a szabadkőművesség kutatása és a különböző páholyok tevékenységének megismertetése szükséges, a szerepeik körül kialakuló vita előrevivő, és nemzetpolitikai szempontból is hasznos lehet. Ehhez azonban a titkos társaságok működésének történeti kutatásokon alapuló bemutatása elengedhetetlen, tudományos értelemben csak ezen az alapon megfogalmazott kritika, illetve ellenvetés fogadható el.
Raffay Ernő eredményeinek szóló kritikáknál is elvárjuk a tényekkel való érvelést, ezért teljes mértékben egyetértünk Szakács Árpád azon véleményével, hogy tudományos megállapítások ne söpörtessenek le ellenérveket mellőző tekintélyelvű alapon. Meggyőződésünk, hogy a tudományos életben a véleménynyilvánítás szabadsága megillet minden kutatót, és veszélyesnek, antidemokratikusnak érezzük, ha tudományos értelemben releváns kérdéseket elhallgatni, tabusítani kívánnak. Elítéljük azt a tendenciát, hogy értékelhető szakmai vitákat személyeskedéssel helyettesítsenek, szakmai körökből való kiközösítéssel fenyegessék burkoltan azokat, akik a fősodorral ellenkező véleményt, nézetet vallanak magukénak.
A történelemszemléleti különbözőség szakmai viták számára teret nyithat, de nem fajulhat addig, hogy az új gondolatokat és felismert összefüggéseket kritika nélkül söpörjék le az asztalról, és eltávolítsák a tudományos közbeszédből.
Prof. Dr. Vass Csaba, Prof. Dr. Rockenbauer Antal, Prof. Dr. Tanka Endre, Prof. Dr. Bardócz Zsuzsanna, Dr. Grandpierre Atilla, Dr. Benda József, Dr. Végvári József, Dr. Farkasinszky Tibor, Dr. Török Tibor, Dr. M. Lezsák Gabriella, Dr. Borvendég Zsuzsanna (www.professzorok-a-hazaert.hu)
*
Merjünk kiállni a normalitás védelmében!
Erre a levélre az adta az indítást, hogy az utóbbi napok hírei szerint a nagy sikerű Harry Potter könyvek szerzője, J. K. Rowling írónő ellen a liberális véleményterroristák heves támadást indítottak, mert azt merte leírni, hogy csak a nők menstruálnak. Az írónő ezért védekezésre, magyarázkodásra kényszerült. Miért kell ilyen esetekben magyarázkodni? Merjünk kiállni, vállalva a véleményünket a nyilvánvaló ostobasággal szemben! Ebbe a konkrét szituációba belegondolva mit veszíthet az írónő azzal, ha kitart az állítása mellett? Az anyagi biztonsága, hírneve, tekintélye már megvan, mert valamit letett az asztalra. Arra lenne szükség ebben a józan eszüket vesztett nyugati ultraliberális világban, hogy minél több tekintélyes ember, nyíltan vállalva konzervatív véleményét, kiálljon az igazság, a normalitás mellett.
Védjük meg gyermekeinket a káros és ostoba genderideológiával szemben. Már az óvodás gyermekek nemi identitását támadják az erőszakos LMBTQ-szervezetek, amelyek sajnos egyre nagyobb befolyásra tesznek szert a világban. Fogadjuk el, hogy Isten az embert férfinak és nőnek teremtette, és ez így van jól. Az ember ne cserélgesse a nemét kénye-kedve, pillanatnyi szeszélye szerint. Egy olyan orvos, aki úgynevezett nemváltó műtétet végez, nem méltó az orvosi hivatásra, egy ilyen műtét erőszak a természettel szemben. A családban felnövekvő fiúgyermeket neveljük férfinak, a kislányokat pedig nőnek, anyának. Csak helyeselni lehet, hogy a magyar Országgyűlés elfogadott egy olyan törvényjavaslatot, amely kimondja, hogy az anyakönyvi kivonatba a kromoszóma alapján meghatározott biológiai nemet kell bejegyezni.
Záborszky László, Debrecen
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA gazdák megélhetése is tét a júniusi választáson
A brüsszeli bürokraták rossz döntései és háborúpárti politikája tönkreteszi az európai agráriumot, ezen kell változtatni június 9-én.
A klímavédelem az új trójai faló
A jelenkori éghajlatváltozást is lényegében a természet okozza, mint régen.
A győzelem napjai
Hogy egyszerre félelmetes és nevetséges, sőt szánalmas a kardcsörtető retorika, azt leginkább Macron elnök példája mutatja.
A baloldal eldobta a zsidókat
A konzervatív jobboldal szövetségesként tekint a zsidóságra és Izraelre.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép
A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő
Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak
Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó
Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző
Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette
Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből
Videó: így ünnepelt egyszerre a Győr és a Fradi a kézirangadó után – vajon melyik volt őszintébb?
Újra utcára vonultak a kalifátust követelő iszlamisták Hamburgban + videó
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Orbán Viktor öltönyben húzott partra egy szép dévért + videó
Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA gazdák megélhetése is tét a júniusi választáson
A brüsszeli bürokraták rossz döntései és háborúpárti politikája tönkreteszi az európai agráriumot, ezen kell változtatni június 9-én.
A klímavédelem az új trójai faló
A jelenkori éghajlatváltozást is lényegében a természet okozza, mint régen.
A győzelem napjai
Hogy egyszerre félelmetes és nevetséges, sőt szánalmas a kardcsörtető retorika, azt leginkább Macron elnök példája mutatja.
A baloldal eldobta a zsidókat
A konzervatív jobboldal szövetségesként tekint a zsidóságra és Izraelre.