Varga Judit Facebook-oldalán éles kritikával illette az Európai Bizottság ma bemutatott jogállamisági jelentéseit. A tárcavezető – aki eddig is nyíltan vallotta, hogy semmi jóra nem számít a dokumentumtól – a magyar értékelővel kapcsolatosan kijelentette:
Varga Judit szerint a jogállamisági jelentés valójában egy Soros-jelentés
A nyílt politikai zsarolásnak értékelhető jelentés magyar fejezete 12 civil szervezetre hivatkozik, amelyek közül 11 kapott az elmúlt években pénzügyi támogatást a Soros Györgyhöz kötődő Nyílt Társadalom Alapítványoktól.
az abszurd és valótlan, így semmilyen politikai vitának nem lehet az alapja.
– A jelentés koncepciója és módszertana elhibázott, forrásai kiegyensúlyozatlanok, tartalma megalapozatlan – sorolta az igazságügyi miniszter. Az iromány forrásaira utalva kifejtette:
az uniós bizottság jelentését valójában olyan szervezetek írták, amelyek a Magyarország ellen összehangolt politikai kampányt folytató, központilag finanszírozott nemzetközi hálózat részei.
Itthon a konzervatív nézetek is nyilvánosságot kapnak
Korábban beszámoltunk róla, hogy a jelentés leginkább kritikus része a hazai médiapiac állapotáról szól. Ezzel kapcsolatban Varga Judit a bejegyzésében emlékeztet:
Magyarország azon kevés tagállam egyike, ahol valódi pluralizmus érvényesül a médiában, az ideológiai vitákban és a közvéleményben.
„A baloldali és liberális médiacsatornák által nagymértékben uralt nyugat-európai médiával ellentétben Magyarországon a konzervatív és kereszténydemokrata nézetek is eljutnak a nyilvánossághoz” – írja.
„A magyarországi helyzetre vonatkozó összes megbízható információ objektív és pártatlan elemzése csak arra a következtetésre vezethet, hogy Magyarországon az Európai Unió alapvető értékeit tiszteletben tartják, és a jogállamiság elve érvényesül” – tette hozzá a miniszter.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKarácsony szorosabb együttműködés ígért a regionális önkormányzatokkal, de ezt is kamunak bizonyult
Szentkirályi Alexandra reagált az újabb be nem váltott ígéretre.
Vigyázat! Telefonos csalók újabb trükkel támadnak
A csalók most olyan telefonszámról hívogatják az egyik nagy bank ügyfeleit, amely a megtévesztésig hasonlít a bank egyik hivatalos számára.
Egész nap helyszíneltek a rendőrök egy Bács-Kiskun vármegyei faluban
Arra kérik a lakókat, hogy legyenek különösen körültekintők és zárják be az ingatlanokat.
„Közbe kellett volna avatkozni” – mekkorát hibáztak Fico biztonsági emberei?
Mielőbb tisztázni kell, álltak-e mások a merénylő mögött.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Hortay Olivér: Ébresztő Európa!
Telefonos csalók újabb trükkökkel próbálkoznak
Kegyetlen megszégyenítés ért egy kismamát, miután elárulta, hogy babát vár
Véget ért Robert Fico műtétje
Itt a vége, III. Károly váratlan lépésre szánta el magát
Nekünk is fel kell készülni? + videó
Hiába az arany mez, a Paks hosszabbításban legyőzte a Ferencvárost és megnyerte a Magyar Kupát!
Magyar Kupa: Paks–Ferencváros döntő
Videón Robert Fico merénylőjének vallomása
Az ukrán vezetés üzent Robert Ficónak
Biztonságpolitikai szakértő: Öt lövést leadni sok
„Ez egy fájdalmas trauma”
Címoldalról ajánljuk