Teljesen megbízhatónak bizonyult az újfajta PCR-teszt, amely gyorsabban és egyszerűbben mutatja ki a koronavírust – mondta az eljárás elővizsgálatában Magyarországról részt vevő Semmelweis Egyetem (SE) rektora csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Merkely Béla: Megbízhatónak bizonyult az újfajta PCR-teszt
A Semmelweis Egyetem rektora elmondta: az újfajta eljárással gyorsabban és egyszerűbben kimutatható a koronavírus.
Merkely Béla ismertette: az új diagnosztikus eljárás – az eddigi PCR-tesztekkel ellentétben – egy lépésben méri az örökítőanyagot és két óra alatt eredményt hoz. Így a gyógyításban és a kontaktkeresésben is nagy segítséget nyújthat, a laborok kapacitását megduplázhatja, akár megháromszorozhatja – hangsúlyozta a rektor.
Az új PCR-teszt azonnal a mindennapok részévé válhat, mivel a fejlesztő cég már rendelkezik terjesztési engedéllyel – mondta, megjegyezve: a SE készen áll arra, hogy egy-két héten belül ezeket az új PCR-teszteket is használja.
Azzal kapcsolatban, hogy a Richter Gedeon Nyrt. bejelentette, sikeresen szintetizálta a koronavírus kezelésére szolgáló hatóanyagot, a remdesivirt, a rektor azt mondta, hogy ez az első komoly előrelépés a gyógyszerpiacon a koronavírus gyógyítására. A remdesivir jelenleg a leghatékonyabb kezelést biztosítja a középsúlyos esetekben; a kezelés kórházban történik, általában öt napon keresztül, hat ampulla beadásával – fűzte hozzá Merkely Béla.
A fogyasztóvédelem ellenőrzi a PCR-tesztek értékesítését
Országos vizsgálatot indított a fogyasztóvédelem, amelyben egy külön kiemelt akció során ellenőrzi a hatóság, hogy a szolgáltatók valóban a hatóságilag megszabott, legfeljebb 19 500 forintos díjért végzik-e el a PCR-teszteket. Emellett az értékesítési gyakorlatot és a fogyasztók megfelelő tájékoztatását is megvizsgálják, amire az ad alapot, hogy a tesztet kínáló vállalkozások sokféleképpen alakították ki vagy módosították gyakorlatukat. Az innovációs minisztérium várhatóan október végéig összegzi a tapasztalatokat. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese elmondta: az egészségügyi intézmények továbbra is ingyenesen végzik el a tesztet azoknál, akiknél ezt a járványügyi előírások meghatározzák. Jelezte azt is, hogy ha a szakemberek azt tapasztalják, hogy a vállalkozás a megengedettnél drágábban kínálja a tesztet, a jogszabály betartására, azaz a vizsgálat legfeljebb hatósági áron való elvégzésére kötelezik a céget. Előfordulhat, hogy az ajánlott ár bizonyos kényelmi többletszolgáltatások (például kiszállás, hétvégi mintavétel) miatt magasabb, ám akkor is szabály, hogy egyértelműen tájékoztatni kell az érdeklődőket a teljes költség egyes elemeiről. A vállalkozásoknak ilyen esetben előre és tételesen be kell mutatni, hogy a teszt hatósági árán túli összeg pontosan mire terjed ki, így a fogyasztó egyértelműen látja, miért fizet, és e tudás birtokában dönthet az igénybevételről.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA fideszesek ismerik a helyzetet, amit Magyar Péter színrelépése teremtett
– Ismerjük az ilyen figurákat, le kell győzni, legyőztük eddig is.
Elhagyta az országot a verőcei hajóbalesetet okozó szállodahajó
A kapitányt mindenesetre őrizetbe vette a rendőrség, de a szakértők véleménye szerint a kishajónak kellett volna jobban résen lennie.
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
A rendőrség az eltűnt személyek között tartja számon azokat, akiket még nem találtak meg.
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai + videó
A baleset öt érintettje egy Verőcétől messzebb eső településről származik, tudta meg a Hír TV.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Durva baleset történt egy magyar határátkelőnél
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Óriási botrány a Next Top Model Hungaryben – Tomán Szabina páros lábbal szállt bele a műsor sztárjába: „Tényleg jól játszod a szereped…”
Svájci autópályák: úgy végzik az útfelújításokat, ahogy arról a magyarok csak álmodhatnak – videó
Brutális jégeső csapott le Pest vármegyében, így pusztított - Fotók!
Üzemanyag: hétfőtől újabb árcsökkentést hirdettek meg a kereskedők – 600 forintos lélektani határnál a benzin és a dízel
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Nincs kegyelem: a Fradi-szurkolók üzentek a távozó Dejan Sztankovicsnak
Ezért zuhanhatott le az iráni elnök helikoptere
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA fideszesek ismerik a helyzetet, amit Magyar Péter színrelépése teremtett
– Ismerjük az ilyen figurákat, le kell győzni, legyőztük eddig is.
Elhagyta az országot a verőcei hajóbalesetet okozó szállodahajó
A kapitányt mindenesetre őrizetbe vette a rendőrség, de a szakértők véleménye szerint a kishajónak kellett volna jobban résen lennie.
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
A rendőrség az eltűnt személyek között tartja számon azokat, akiket még nem találtak meg.
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai + videó
A baleset öt érintettje egy Verőcétől messzebb eső településről származik, tudta meg a Hír TV.