Képesek vagyunk-e az eddiginél is jobban összefogni egy, az életünket és szabadságunkat fenyegető erővel szemben, amely fájdalmat és halált hoz közénk? – tette fel a kérdést a közmédiában sugárzott március 15-i ünnepi beszédében a koronavírus-járványra utalva a magyar köztársasági elnök.
Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Benkő Tibor honvédelmi miniszter engedélyével a honvédség díszegysége felvonta a nemzeti lobogót az Országház előtt a március 15-i nemzeti ünnepen. Az ünnepélyes zászlófelvonás után Áder János köztársasági elnök hangsúlyozta: március idusán legyen mindannyiunk számára méltó üzenet Arany János gondolata: „küzdenünk kell.”
Áder János kiemelte: a küzdelem akkor válik személyessé, ha a baj már a mi ajtónkon kopogtat. „Amikor a kapuból kinézve tűztől vöröslik az ég alja” – fogalmazott az államfő.
Eloltjuk-e a járvány tüzét azzal az egyszerű döntéssel, hogy beoltatjuk magunkat, vagy maradunk áldozatok, és tehetetlenül várjuk, hogy valami csoda történjen velünk?
Tudunk-e cselekedni hazánkért, családunkért, közösségeinkért, szomszédunkért, mindannyiunk szabadságáért, vállaljuk-e a védekezésből a felelősség ránk eső részét? – tette fel a kérdést.
Áder János hangsúlyozta: március idusán legyen mindannyiunk számára méltó üzenet Arany János gondolata: „küzdenünk kell. De […] nem szebb dolog-e a magunk ügye mellett dicsőségesen küzdeni, mint megadni magunkat az ellenségnek […]?”
Az államfő Jókai Mór erkölcsi parancsára is emlékeztetett:
„tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt”, és amellyel a magyar nemzet szabadsága kezdődik.
És bár e napról 173 éve emlékeznek meg a magyarok, 31 éve pedig már szabadon teszik ezt, az idei már a második olyan március 15-e, amit nem lehet az elmúlt évek hagyományai szerint ünnepelni – idézte fel az államfő.
A köztársasági elnök Arany János szavaival válaszolt azoknak is, akik azt kérdik: van-e mit ünnepelni egyáltalán? Segít-e rajtunk most egy 173 évvel ezelőtti történet?
Arany János tudta: a modern magyar történelem legnagyobb vállalkozása, a polgári átalakulás, csak akkor sikerülhet, ha minél többen a magukénak érzik, ha a változás kiteljesedik. Ha a szabadság mindennapi tapasztalat, ha annak értelme lesz, és ha veszélybe kerül, az emberek készek áldozatot hozni érte.
A költő válasza a kérdésre, tűz esetén oltaná-e a szomszéd házát vagy a helység távolabbi épületét, az volt: felebaráti kötelességből is oltaná azt, másodszor pedig azért, hogy a tűz ne terjedjen tovább, akár a saját házára. „Ha a magad házát meg akarod menteni, a másik házát is ótalmaznod kell”.
A veszélyben egymásra vagyunk utalva, a magunk biztonsága a többiekétől függ, egyedül nem lehet veszélyhelyzetet kezelni
– hangsúlyozta köztársasági elnök. Ehhez a felismeréshez azonban a forradalmak és szabadságharcok önmagukban még kevesek lehetnek. A forradalom ugyanis lehet távoli, a küzdelem azonban akkor válik személyessé, ha a baj már a mi ajtónkon kopogtat – zárta szavait.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKigyulladt egy lakóház Dombóváron, egy ember bennégett
23 tűzoltó vonult ki oltani, de nem sikerült mindkét bennt tartózkodót kimenteni.
Jövőre szabadulhat a milliárdos csalássorozat főkolomposa
A férfi Magyar Péter bizalmasának a bűntársa volt.
Karácsony Gergely ezúttal egy kanyarnyi sínt próbál eladni új villamoshálózatként
Szentkirályi Alexandra szerint ha ez az egy kanyar sín a pesti fonódó villamos, akkor a főpolgármester fejében fonódik valami nagyon.
Teljes kudarc a „csodálatos” liberális projekt + videó
Saját korábbi életvitelüket folytatják itt az Európai Unióba beáramló migránstömegek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nyugdíjasok mellett egy ismert milliárdos testvérét is átverte Magyar Péter anyós-gazdasági vezetőjének a bűnbandája
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Zseni vagy, ha megoldod: 10-ből 9 ember megbukik ezen a friss helyesírási teszten!
A tomboló németek megmondták a rendőreiknek, kikkel foglalkozzanak a „rettegett magyarok" helyett
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Lövöldözés Svédországban, életveszélyben a sérült + videó
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Bravúros győzelme után tovább él a férfi 3x3-as kosárválogatott olimpiai álma
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Megőrültek a svédek is
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Oroszország kész bevonulni Lengyelországba is, ha védelmi érdekei megkívánják?
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKigyulladt egy lakóház Dombóváron, egy ember bennégett
23 tűzoltó vonult ki oltani, de nem sikerült mindkét bennt tartózkodót kimenteni.
Jövőre szabadulhat a milliárdos csalássorozat főkolomposa
A férfi Magyar Péter bizalmasának a bűntársa volt.
Karácsony Gergely ezúttal egy kanyarnyi sínt próbál eladni új villamoshálózatként
Szentkirályi Alexandra szerint ha ez az egy kanyar sín a pesti fonódó villamos, akkor a főpolgármester fejében fonódik valami nagyon.
Teljes kudarc a „csodálatos” liberális projekt + videó
Saját korábbi életvitelüket folytatják itt az Európai Unióba beáramló migránstömegek.