A Margit hídon balesetezett Gyurcsány Ferenc

Összekoccant egy Suzukival a DK elnöke.

2023. 05. 03. 13:24
Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció frakcióvezetője utcafórumot tartott (Fotó: Kurucz Árpád)
Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció frakcióvezetője utcafórumot tartott (Fotó: Kurucz Árpád)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csúnya baleset! Gyurcsány Ferenc karambolozott a Margit hídon

– osztotta meg a közösségi oldalán Bohár Dániel. 

Az influenszer által megosztott fotókon látható, hogy a volt miniszterelnök egy kék Suzukival koccant össze, a kocsijából is ki kellett szállnia. 

A DK elnöke a fotó alapján jól van, reméljük, senki nem sérült meg – tette hozzá Bohár. 

A DK elnöke azóta az atv.hu-nak megerősítette, hogy „sem személyi sérülés, sem komolyabb anyagi kár nem történt, csak az autók karosszériái őrzik a koccanás emlékét”, a Suzukit vezető sofőr pedig egyből el is ismerte, hogy az ő hibájából történt a koccanás. 

Gyurcsány válaszából az is kiderült, hogy a baleset a reggeli dugóban történt, amikor a parlamentbe igyekezett, ugyanis a mai szavazásokon ő maga is részt vett. 

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.