Idén is provokációval készül Tusványosra egy román szervezet

Az Orbán Viktor szombati előadásán való részvételt külön regisztrációhoz kötik a szervezők.

Ternovácz Áron (Tusnádfürdő)
2023. 07. 19. 13:31
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Butyka Zsolt, Tusnádfürdő polgármestere a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közéleti programjainak megnyitóján arról beszélt, számítanak „hívatlan vendégekre” a rendezvény szombati napján, majd arra kérte a hallgatóságot, hogy „legyünk toleránsak, s valóban mutassuk meg, hogy eljött a béke ideje”. Az erdélyi politikus hívatlan vendégek alatt feltételezhetően provokátorokra gondolt. Emlékezetes ugyanis, hogy a tavalyi, szombati miniszterelnöki előadás kezdetét román provokátorok zavarták meg: egy molinót feszítettek ki, amelyen az alábbi szöveg volt olvasható: 

Ami örök, az az, hogy Erdély román föld!

A molinóval akkor vélhetően a fesztivál tavalyi, „Van, ami örök” jelmondatára reagáltak. A provokátorokat akkor biztonsági személyzet kísérte ki a helyszínről.

Az Erdély TV híradója szerint idén ennél nagyobb provokációra készül a Nemzet Útja szervezet Orbán Viktor magyar miniszterelnök tusványosi előadása alatt. Mihai Tîrnoveanu, az alakulat vezetője ugyanis már Facebook-bejegyzésben hívja követőit a rendzavarásra. A bejegyzés szerint szombaton egy molinót, és román nemzetiségű zászlókat akarnak a magasba emelni. Ehhez állítása szerint „román karokra van szükségük, hogy azokat ne tudják kitépni a kezükből.”

A kormányfő július 22-i, szombati előadásán való részvételt a biztonsági okokból külön regisztrációhoz kötik a szervezők, ezt az alábbi űrlapon lehet megtenni.

Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.