Hivatalosan is bejegyezte a bíróság A Nép Pártjánt, amelyről a politikus a TikTokon adott hírt. „Kis lépés ez nekünk, de bízom benne, hogy nagy lépés az országnak” – fogalmazott korábban Jakab Péter, aki egyébként tavaly viharos körülmények között távozott a Jobbikból.
Már hivatalosan is van pártja Jakab Péternek
Bejegyezte a bíróság A Nép Pártjánt.
Akkor egyébként azt mondta, ideje, hogy csatasorba rendeződjenek, akik a nép pártján maradtak, és el kell érni, hogy minél többen csatlakozzanak, az sem számít, hogy a csatlakozók jobb- vagy éppen baloldaliak-e, mert most nem kell ideologizálni.
Úgy vélekedett továbbá, hogy Magyarországnak egy új Szent Istvánra lenne szüksége, egy vezetőre, aki képes az egymással harcoló törzsekből egy erős, egységes nemzetet építeni.
További Belföld híreink
Érdekesség egyébként, hogy a napokban egy másik volt Jobbik-elnök is mozgolódni kezdett, Vona Gábor azt jelentette be, hogy felhagy médiaszerepléseivel egy időre. A Magyar Nemzet úgy tudja, Vona most ismét politikai pályára lép, ráadásul – forrásaink szerint – pártot alapít. Úgy tudjuk, a bejelentés már szeptember elején megtörténhet a Kőbányai Művelődési Házban, ahol Vona lakossági fórumot tart.
Borítókép: Jakab Péter (Fotó: Havran Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezŐ a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
A baleset után eltűnt öt embert továbbra is keresik.
Márki-Zay újabb ötlete: elgondolkodna a marihuána legalizálásán
A bukott miniszterelnök-jelölt szerint ez nem okozna felfordulást.
Megszólalt a békemenet egyik szervezője, elmondta, miért fontos, hogy minél többen vegyenek részt az eseményen
A háború és a béke erői csapnak össze június 9-én.
„Szó szerint meg átvitt értelemben is takarítást rendeznék a Városházán”
Szentkirályi Alexandra szerint Karácsony csak Gyurcsányékat szolgája ki.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Gyurcsányi tempóban fenyegeti és gyalázza a hívő embereket Magyar Péter - videó
Így ritkán látni Guardiolát! A könnyeivel küzdött, amikor Kloppról kérdezték + videó
Házasság első látásra: újra együtt az egyik pár, óriási az öröm
Meghalt az elnökük: lélegzetvisszafojtva figyel a világ, mit tesz most Irán – ő lesz az utódja
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
„A közönség fütyül, pfújol...” – volt sportriporter tette helyre Magyar Pétert (VIDEÓ)
Lépett a rendőrség, őrizetben a verőcei hajóbalesetet okozó kapitány
Nincs kegyelem: a Fradi-szurkolók üzentek a távozó Dejan Sztankovicsnak
Meghalt Varga Szilvia
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Közeli felvételek a brutális orosz gyilkológépről + videó
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Címoldalról ajánljuk