A rendőrségre március 4-én nem sokkal este hat óra után érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi feltehetően egy elásott holttestet talált Zalaegerszegen, a volt szennyvíztelep területén – adta hírül a rendőrségi portál.
Halálra verték, aztán nagyon fura helyre rejtették el a holttestet
Azt hitték, ott senki nem találja meg. Rosszul hitték.
A rendőrök három órán belül kinyomozták, hogy két férfi négy hónappal korábban szóváltásba keveredett egy ismerőssel, akit megrugdostak, kézzel és egy hosszabb fadarabbal többször megütöttek, annyira, hogy a férfi belehalt. Az elkövetők elmondták, hogy ezután elásták a holttestet. Az áldozat azonosítása még folyamatban van.
További Belföld híreink
A nyomozók elfogták a 21 éves helyi és a 32 éves nemesapáti férfit, és halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.
További Belföld híreink
Borítókép: illusztráció (Fotó: Police.hu)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezŐ a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
A baleset után eltűnt öt embert továbbra is keresik.
Márki-Zay újabb ötlete: elgondolkodna a marihuána legalizálásán
A bukott miniszterelnök-jelölt szerint ez nem okozna felfordulást.
Megszólalt a békemenet egyik szervezője, elmondta, miért fontos, hogy minél többen vegyenek részt az eseményen
A háború és a béke erői csapnak össze június 9-én.
„Szó szerint meg átvitt értelemben is takarítást rendeznék a Városházán”
Szentkirályi Alexandra szerint Karácsony csak Gyurcsányékat szolgája ki.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Facebook „durva erőszakot ábrázoló” tartalomnak minősítette, és lejjebb sorolt egy videót a csíksomlyói búcsúról
Újabb lépés a világháború felé, titokban érkezhetnek Ukrajnába a NATO-katonák + videó
Heti horoszkóp 2024. május 20-26.: megfordulhat veled a világ
Mándoki László: Nem számíthatunk már túlélőkre + videó
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Rég látott a Facebook népe akkora ellentmondást, mint amit Magyar Péter vasárnap produkált
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Őrjítően szexi: milliók vadulnak meg a hatalmas mellű sztársportolónőtől
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Lépett a rendőrség, őrizetben a verőcei hajóbalesetet okozó kapitány
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Fura válaszokat kapott a mesterséges intelligenciától Medvegyev
Címoldalról ajánljuk