A közlemény szerint március első hétvégéjén a MNM NRI közösségi régészeti osztályának önkénteseivel vette kezdetét a többéves, nagyszabású kutatási program 2024-es évada, amely már az első napon egy eddig nem ismert, a honfoglalás korában és az Árpád-korban is lakott lelőhely felfedezését eredményezte.
Honfoglalás kori temetőt találhattak a Tisza-tónál
Honfoglalás kori temetőt találhattak a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Nemzeti Régészeti Intézetének munkatársai a Tisza-tó térségében végzett mikroregionális kutatóprojekt keretében – tájékoztatta az intézmény az MTI-t pénteken.
A fémkereső-műszeres lelet- és lelőhelyfelderítés során a honfoglalás korára datálható veretek, nyílhegyek, valamint egy jellegzetes fokos is előkerült. Ezen leletek alapján feltételezhető, hogy egy honfoglalás kori temetőt is rejthet a vizsgált terület, amelynek pontos igazolására további kutatásokat indít az intézet – írták a közleményben.
További Belföld híreink
Hozzátették, hogy a leletek kiértékelése alapján a terület a bronzkortól a császárkoron át a honfoglalás időszakában és a középkorban is lakott volt. Reményeik szerint a későbbi korok talajmunkái, valamint a mezőgazdasági művelés nem tette teljesen tönkre az itt megbújó emlékeket, bár az látszik, hogy
a szántott rétegből kiemelt fémleleteket megbolygatták.
További Belföld híreink
Felidézték, hogy a Tisza-tó mikroregionális kutatóprojekt 2022 márciusában vette kezdetét, ennek célja az Árpád- és középkori településhálózat és kereskedelmi kapcsolatok pontosabb megismerése, az Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaszentimre, Tomajmonostora és Kunhegyes közigazgatási területén található régészeti lelőhelyek és épített örökségi emlékek tanulmányozása révén.
További Belföld híreink
A kutatás több rétegű módszertannal zajlik, amelyben egyaránt helyet kapnak műemlék- és örökségvédelmi elemek: ennek keretében valósult meg tavaly ősszel Tomajmonostora határában annak a régészeti feltárásnak az első üteme, amely a korábbi terepbejárási és geofizikai mérések alapján igazolta az egykori bencés monostor létét, és amely idén is folytatódik majd.
További Belföld híreink
A Nemzeti Régészeti Intézet topográfiai célú kutatásai országos szinten zajlanak. A számos tudományos és beruházói projekt eredményeit felhasználó munka célja Magyarország Régészeti Topográfiájának legteljesebb adatbázisát kiépíteni a nemzeti értékek számbavétele és megóvása érdekében – áll a közleményben.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Valaki óriásit szakított a Jokeren, de az ötös lottó főnyereménye továbbra is dagad
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
Magyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Bayer Zsolt: Az erőszak elönti Európát, sosem volt ilyen aktuális a békemenet
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Csípős helyzet: eltűnhet a boltokból a magyarok egyik kedvelt szósza
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Mutatjuk, mit ünneplünk pünkösdkor!
Orbán olyat tett, amitől Soros Györgyöt kiverte a víz
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Bognár György: A csütörtök hajnali „összetartás” meglátszott a csapaton
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMagyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Valaki óriásit szakított a Jokeren, de az ötös lottó főnyereménye továbbra is dagad
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
Magyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.