Schmidt Mária és Schiffer András „vitájához” néhány mondat

Schmidt Mária nemrég nyílt levélben arra szólította fel Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság 1990–1998 közötti elnökét és volt köztársasági elnököt: nyilvánítson véleményt arról, hogy az ellenzék hatalomra kerülve kétharmados törvényeket, így az alaptörvényt is eltörölné feles többséggel, ami egyértelműen alkotmányos puccs.

2021. 11. 24. 15:44
Forrás: M5 YOUTUBE KÉPERNYŐFOTÓ
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schmidt Mária indoklásképp kifejtette – kellő és indokolt iróniával –, hogy Sólyom olyannyira a jog és a törvényesség talaján állt már a rendszerváltáskor is, mint az Alkotmánybíróság elnöke, hogy döntő felelőssége van a történelmi igazságtétel elmaradásában, mert akkor a jogfolytonosságot fontosabbnak tartotta az igazságnál, s elkaszálta kétszer is a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényt. Márpedig, ha ennyire csak a jogi szempontokat veszi alapul, akkor most miért nem szólal meg, amikor a nyilvánosság előtt készül az ellenzék alkotmányellenes lépésekre? Ha akkor „annyira”, akkor most miért „semennyire”?

Schiffer András reagált erre: arra hívta fel a figyelmet, hogy Sólyom Lászlót nem lehet felelőssé tenni a lusztráció elmaradásáért, hanem azokat kell, akik elszabotálták az alkotmányozást 1990-ben, hiszen Sólyom úgymond „hozott anyagból” dolgozott. Vagyis, Schiffer szerint nem volt igazán mozgástere Sólyomnak. Nem beszélve arról – írja –, hogy a Zétényi–Takács-féle törvénytervezetet már eleve nem szavazták meg az akkori Fidesz prominensei sem.

Nos, a következőket tenném ehhez hozzá:

1. Igaza van Schmidt Máriának abban, hogy véleményformálásra kéri fel Sólyom Lászlót, hiszen egy alkotmányellenes eljárás előzetes bejelentése a nyilvánosság előtt éppen elegendő indok arra, hogy egy ilyen tekintélyes személy, mint Sólyom megszólaljon, hiszen a terv kifejtése már politikai cselekvés, és éppen az lenne a baj, ha Sólyom már csak akkor szólalna meg, amikor már késő. (Sólyom az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után, 2006 őszén azonnal megszólalt, többször is, más kérdés, hogy véleményem szerint – amit akkor, 2007 elején egy neki írt nyílt levélben ki is fejtettem a Magyar Nemzetben – nem tette meg akkor sem azt, amit tehetett volna köztársasági elnökként.)

2. Igaza van Schmidt Máriának abban is, hogy a Sólyom László által vezetett Alkotmánybíróságnak valóban nagy szerepe volt abban, hogy nem valósulhatott meg a történelmi igazságtétel. Már csak azért is így van ez, mert az AB nemcsak a főbenjáró bűnök és a hazaárulás megbüntetésének lehetőségét kaszálta el, hanem a reprivatizációt és a kárpótlást is megakadályozta, sőt, amire kevesen emlékeznek, még a kommunista vezetők vagyonelszámoltatását kezdeményező törvényt is a Sólyom vezette AB buktatta meg! S mindez azért lett volna, mert az 1989-es alkotmánymódosítás keretei között az igazságtételi törvényeket elvileg nem engedhette át? Ugyan már! Ugyan már! Jól tudjuk, hogy Sólyom és az AB döntéseiben meglehetősen „szabadon szárnyalt” azokban a hónapokban és években… (á la „láthatatlan alkotmány”)

3. Abban viszont igaza van Schiffernek, hogy a lusztráció elmaradását nem lehet csak és kizárólag Sólyom és az AB „nyakába varrni”. Egyfelől azért sem, mert – mint Sólyom kifejti a Schmidt Mária által is idézett, nagyon fontos interjúban – a kárpótlás és az igazságtétel kemény megakadályozása mellett a volt pártállami elit és nómenklatúra, illetve a titkosszolgálati személyek közéletből való kiszorítását, e területen a lusztrációt engedélyezték volna, ám erre a hatalomra jutott ellenzék egyszerűen nem volt kész és nem volt képes.

Másfelől pedig azért, mert gondoljuk végig: ha az 1990-es választások után a kormányon levő és ellenzékbe szorult rendszerváltó pártok teljes egyetértésben és egységben képviselték volna a cseh, német, észt és részben lengyel felfogást, tehát következetesek lettek volna abban, hogy kárpótlásra, igazságtételre és elitcserére van szükség, akkor vajon egy ilyen politikai hangulatban lett volna-e mersze, bátorsága az AB-nek ezzel szembemenni? S ha lett is volna – ami aligha valószínű –, akkor vajon nem tudtak volna-e más megoldásokat érvényesíteni a rendszerváltó erők céljaik eléréséhez? (Például kormányzati hatáskörű döntések formájában.)

Egyértelmű, hogy a rendszerváltó „Zeitgeistben” (korszellemben, korhangulatban) ezek a lehetőségek a rendelkezésükre álltak volna, már csak azért is, mert e céljaikat a társadalom többsége is támogatta volna. Azonban éppen ez az elszántság és következetes, egységes akarat hiányzott ehhez, s Antall József is nagyjából a sólyomi jogkövető, jogfolytonossági álláspontra helyezkedett.

Vagyis, megítélésem szerint Antall József történelmi felelőssége ebben nem kerülhető meg, mint ahogy Sólyomé és az ellenzéket akkor vezető SZDSZ-é sem.

Borítókép: Schmidt Mária és Schiffer András az M5 csatorna egyik beszélgetős műsorában (Fotó: YouTube- képernyőfotó)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.