Az államtitkár hozzátette: a Klíma- és természetvédelmi akcióterv kiemelt célja a közlekedés zöldítése, ennek érdekében indította el a tárca a környezetkímélő kerékpározásra ösztönző kiírást is.
Schanda Tamás: Közel 6900 elektromos bicikli megvásárlását támogatja a kormány
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázaton az igénylők 97 százaléka nyert el összesen közel 736 millió forintot – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a minisztérium hétfői közleményében.
A tizenkettedik fordulóval a közelmúltban lezárult felhíváson nyertesek közel ötezer pedálszenzoros kerékpár megvételéhez kapnak fejenként legfeljebb 90 ezer forintos hozzájárulást.
A programnak köszönhetően további több mint 1900 nyomatékszenzoros biciklihez legfeljebb 150 ezer forinttal olcsóbban jutnak hozzá új gazdáik.
Schanda Tamás elmondta:
A pályázat fő küldetése, hogy az autóval munkába járók a tisztább biciklik nyergébe üljenek át. Az új járművek testmozgásra bátorítják azokat is, akik számára túlzott megerőltetést jelentene a rásegítés nélküli kerekezés. A teremtett világ védelme mellett így a vásárlások megkönnyítésével a nyertesek egészségéért is teszünk.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az ITM a környezetbarát közlekedési módok térnyerését gyorsítja fel a Zöld busz programmal is.
Az elektromos autóbuszok forgalomba állításával a 25 ezer feletti lélekszámú településeken csökken a zaj- és levegőszennyezés. A tisztább, csendesebb és a kerékpároknak köszönhetően kevésbé zsúfolt utcák javítják a városi életminőséget.
A kormány már összesen több mint 20 milliárd forinttal ösztönözte a tisztán elektromos járművek beszerzését.
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázat döntési listái az IFKA honlapján érhetők el.
Borítókép: Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2021. február 2-án (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAdózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Gázolt a vonat Simontornyánál
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Most érkezett: elhunyt az Operettszínház színművésze
Világbotrány: Kocsis Máté internetblokkolót talált Deutsch Tamás széke alatt! (VIDEÓ)
Zelenszkij bármikor kirobbantja a világháborút
A kórházból üzent Robert Fico + videó
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Sokan így rontják el a natúr csirkemellet: kihagyják az egyik fontos összetevőt
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAdózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.