„A magyar médiában alig jelenik meg a kormánnyal kapcsolatos kritika, így a magyarok nagy része nem tud saját véleményt alkotni” – értékelte a magyarországi sajtóviszonyokat a Der Spiegelnek adott interjúban Věra Jourová. Az Európai Bizottság liberális alelnöke arra a kérdésre, hogy akkor az Európai Unió miért nem avatkozik be a versenyjog alapján, azt felelte, hogy riasztó a magyar médiakép állapota, azonban az unió versenyjogi szabályaival egyelőre nem tudnak fellépni „ez ellen a kartell ellen”. Meggyőződésének adott hangot, hogy egy nyugati országban egy Orbán Viktor sosem tudna ilyen átfogó kontrollt szerezni a média felett.
A liberális biztos szerint a magyaroknak nincs saját véleményük
Věra Jourová a Der Spiegel német magazinban értékelte a magyar médiaviszonyokat.
Már megint minket oktatnának
Věra Jourová, az Európai Bizottság liberális alelnöke szerint a magyar emberek képtelenek önállóan véleményt alkotni. A minap a Der Spiegel című lapnak fogalmazta meg Hadházy Ákos, Szabó Tímea, és Kálmán Olga munkásságát és mondatait idéző gondolatait. Apáti Bence Poszt-traumáját IDE kattintva olvashatják.
A német magazin nyomtatott és online verziójában is megjelent interjúban Věra Jourová azt is kétségbe vonta, hogy a magyar kormányfő illiberális demokráciát építene.
– Én azt mondanám: beteg demokráciát épít
– vélekedett. Egyben félelmét fejezte ki, hogy „a magyar emberek egy nap arra jönnek rá, hogy legutóbbi választásuk volt az utolsó szabad választásuk”.
– Világosnak kell lennie, hogy ezt a hatalmi pozíciót nem szilárdíthatja meg örökre. Ha a polgárok egy nap azt akarják, hogy Orbán menjen, akkor mennie kell – figyelmeztetett.
Varga Judit: Věra Jourovának mennie kell!
Azonnali lemondásra szólította föl Fecebook-bejegyzésében Varga Judit igazságügyi miniszter Věra Jourovát, az Európai Bizottság alelnökét, aki a minap hazánkat negatív színben feltüntető interjút adott a német Der Spiegel hetilapnak, amelyben kifejtette: a magyarok nagy része nem tud saját véleményt alkotni.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz Egyesült Államok újabb szankciókkal sújtott az Oroszország és Észak-Korea közötti fegyverkereskedelmet elősegítő vállalkozásokat és személyeket
Az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedéssel sújtott több orosz illetőségű vállalkozást és magánszemélyt csütörtökön az orosz és észak-koreai fegyverkereskedelem elősegítése miatt.
Az orosz–ukrán háború után sem térnének haza az ukránok
Sokan annyira jól érzik magukat a befogadó országban, hogy a háború után is ottmaradnának.
„Teremtett adottságunk a nemünk, ami Isten ajándéka”
Németh Norberttel, a Pápai Magyar Intézet rektorával beszélgettünk.
Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány
Már most is fokozott regionális leállások vannak az áramszolgáltatásban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Karácsonyék kampányfinanszírozása: fedősztori lehetett a tanácsadói szerződés
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Szinte senki nem tud helyesen válaszolni erre a 10 kérdésre! Teszteld a földrajz tudásod!
Magyarország olyat tett, amin egész Európa elámult – Svájc lehet a legszomorúbb az Orbán-kormány sikere miatt
Ezt a három csillagjegyet nagy szerencse éri, míg a Nap és az Uránusz együtt áll
Ha érdekli a kettős mérce, ezt nézze meg: így mutatta be a Politico a Fico elleni merényletet
Sztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
Egy falatot sem eszik, sőt nem is iszik egy etióp nő, az orvosok sem tudják, hogy lehet életben
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
Szijjártó Péter keményen visszavágott a 444 riporterének + videó
Elesett az M7-es, pedig még nincs is hétvége
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
Címoldalról ajánljuk