Szardínián kapott kikötési engedélyt az NGO-migránshajó

Matteo Salvini őrületnek nevezte a 125 migránssal a fedélzetén az olasz partokhoz érkező Alan Kurdi kikötését.

Forrás: MTI2020. 09. 24. 19:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szardíniai Arbatax kikötőjében ért partot az Alan Kurdi hajó százhuszonöt migránssal a fedélzetén – közölte az olasz belügyi tárca csütörtökön, miután korábban a francia kormány nemet mondott arra, hogy a Sea-Eye német civil szervezet hajója Marseille-ben kössön ki.

Luciana Lamorgese belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a csoportból csupán huszonöten maradnak Olaszországban, a többieket elosztják az erre önkéntesen jelentkező európai uniós tagállamok között a tavaly szeptemberi máltai megállapodás értelmében.

Egyes országok már jelezték rendelkezésre állásukat – jelentette ki. Megjegyezte, hogy a hajónak azért adtak kikötési engedélyt Szardínia partjain, mert a rossz időjárási viszonyok miatt nem tudott eljutni Marseille-ig.

A 2015-ben a török partoknál elhunyt hároméves szíriai migránsgyerekről elnevezett hajó szombaton 133 bevándorlót vett fel a fedélzetére a nemzetközi vizeken Líbia partjainál. Nyolc embert, köztük öt gyermeket kedden egészségi okok miatt partra kellett szállítani, őket átadták az olasz parti őrségnek. A további 125 migráns esetében Málta „teljes mértékben elutasította” a segítségnyújtást, Olaszország pedig a német hatóságokhoz irányította a Sea-Eye-t, de ők nem válaszoltak.

A német segélyszervezet ezért úgy döntött, hogy a hajót a franciaországi Marseille-be irányítják, ahonnan korábban elindult. A francia kikötőváros polgármestere megadta a kikötési engedélyt, ezt követően azonban Párizs azt kérte az olasz kormánytól, mégis engedje kikötni a hajót.

Őrületnek nevezte az Alan Kurdi szardíniai kikötését Matteo Salvini, a Liga párt vezetője. Úgy vélte, amint Franciaország nemet mondott, az olasz kormány azonnal engedett. „Hol van ilyenkor az európai szolidaritás és a külső határok védelme?”

– tette fel a kérdést Salvini.

A La Repubblica című baloldali lap értesülése szerint a csütörtök esti kormányülésen szó lesz a volt belügyminiszter Salvini tavaly bevezetett migrációs törvényeinek módosításáról. Egyebek mellett a civil hajókra kivetett pénzbírság jelentős csökkentése, a befogadási rendszer átalakítása, a humanitárius menedékjog bővítése szerepel a tervekben, valamint a migránsok bekerülhetnének a nemzeti szociális-egészségügyi rendszerbe, és a menedékkérelemmel szerzett tartózkodási engedély munkavállalást is lehetővé tehetne majd.

Luciana Lamorgese parlamenti meghallgatásán közölte, hogy a Lampedusa és Szicília partjainál álló karanténhajókon 2238 migráns tartózkodik. Hozzátette, nyár eleje óta Szicíliába nyolcezer embert helyeztek át a kisebbik szigetről. Többségük tunéziai volt, közülük augusztustól 718-at toloncoltak vissza, mivel gazdasági bevándorlónak minősültek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.