A két héttel ezelőtti tengeri baleset színhelyén, a calabriai Steccato di Cutróban gyűltek össze csütörtökön az olasz kormány tagjai, hogy megvitassák a migráció kezelésére és az emberkereskedők büntetésének szigorítására vonatkozó legújabb törvényjavaslatot. A kormányülés helyszínéről Giorgia Meloni miniszterelnök döntött, jelezve, hogy nemcsak Olaszországnak, hanem a nemzetközi közösségnek együtt kell megoldást találnia korunk nagy kihívására, a migrációra.
Megosztja a kormánypártokat a migráció kezelésének módja
Az olasz kabinet tagjai jelképes helyszínen, a calabriai partoknál gyűltek össze tanácskozni.
Hetvenketten vesztették életüket annak következtében, hogy egy illegális bevándorlókat Európába szállító hajó február 26-án zátonyra futott a viharos tengeren a calabriai partoknál. Az olasz parti őrség munkatársai még mindig az eltűntek holttesteinek felkutatásán dolgoznak. Meloni hangsúlyozta: a tragédia nem ismétlődhet meg, mindenki erkölcsi felelősséggel tartozik a Földközi-tengeren meghalt személyek életéért, különös tekintettel, hogy az áldozatok az afganisztáni tálibok és a háború elől menekültek.
Az olasz sajtó híradásai szerint némi feszültség alakult ki a kormánykoalíción belül, mivel különbségek vannak Giorgia Meloni kormányfő és Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes, az egyik kisebb kormánypárt, a Liga főtitkára között a bevándorlási politika irányelveire vonatkozóan. Több sajtóforrás beszámolt arról, hogy a Liga politikusai a Matteo Salvini nevét hordozó korábbi, 2018-as migrációs biztonsági csomag szigorú irányvonalához való visszatérést szorgalmazzák, míg Giorgia Meloni egy mérsékeltebb irányvonalat követne, amely némiképpen illeszkedik a Vatikán és az Európai Unió elvárásaihoz.
A sajtó munkatársainak sikerült megszerezniük a kormányülés elé terjesztett dokumentumot, amely elsősorban az embercsempészet visszaszorításáról és a szankciók szigorításáról szól.
A kormány célja többek között az, hogy az embercsempészekre akár harmincévnyi börtönbüntetést is kiszabhassanak, abban az esetben, ha a tengeri átkelés hajótöréssel végződik és emberéleteket követel.
A tervezet ugyanakkor megkönnyítené a menedékkérelemre jogosultak Olaszországba jutását: humanitárius folyosók kialakításával biztonságos utazási körülményeket garantálna a konfliktusövezetekből menekülők számára. A Törökországból és Libanonból induló migrációs útvonalak fokozott ellenőrzése is a terv része. A célkitűzések között szerepel hotspotok kialakítása a kiindulási országokban, ahol a menedékkérelmeket is feldolgoznák.
Az olasz sajtóértékelések szerint Giorgia Meloni egyik legnagyobb érdeme, hogy sikerült meggyőznie az észak-európai tagországokat az összefogás fontosságáról. Meloni szerdán fogadta Mark Rutte holland miniszterelnököt, majd Rutte bejelentette, hogy készen áll egy holland–olasz afrikai misszióra az afrikai országokkal való szorosabb együttműködés kialakítása céljából. Diplomáciai források szerint a holland miniszterelnök azt tervezi, hogy Egyiptomba és Líbiába is elkíséri Gioirgia Melonit. Szolidaritásáról biztosította az olasz kormányt a német belügyminiszter, Nancy Faeser is. A belügyi tárca vezetője a hajótörés után bejelentette, hogy Németország vállalja a túlélők egy részének befogadását.
Mindeközben folytatódik a dél-olaszországi szigetek megszállása.
Szerdán és csütörtökön egymás után kötöttek ki a migránsokat szállító hajók Lampedusán, 24 óra leforgása alatt 1100-an érkeztek a szigetre. Egy Tunéziából induló csónak hajótörést szenvedett Lampedusa partjainál. Az olasz parti őrség munkatársai húsz embert mentettek ki a tenger hullámai közül, egy nő holttestét találták a szerencsétlenség helyszínén.
Borítókép: Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Brüsszelben 2023. február 9-én. (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezPénzbírság a rózsafüzér imádkozásáért
A spanyol kormányt az alapvető vallási jogok megsértésével vádolták, miután békés tüntetők egy csoportját megbírságolták, mert a kormányzó Szocialista Párt székháza közelében lévő templom előtt imádkozták a rózsafüzért.
Lengyelország két és fél milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
Donald Tusk tájékoztatása szerint megkezdődtek a Keleti Pajzs projekt munkálatai.
Vörös riadókészültség: a biztonsági szolgálatok fokozzák a politikusok védelmét
A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet után megerősítik a biztonsági intézkedéseket Lengyelországban.
Menczer Tamás: Egyik kérdéskör a sorkatonaság, másik kérdéskör az atombomba + videó
Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Igazi luxusházzal gazdagodott Gyurcsány újpesti alpolgármestere, Trippon Norbert - képek
Pressman végre hazament Amerikába, de még ott is csak a magyar kormány békepárti hozzállását kritizálta
Stana Alexandra a TV2 kamerái előtt ment férjhez
Kulisszatitok: ahogy landolt Budapesten a kínai elnök, azonnal mélyen meghatódott – videó
Most érkezett: elhunyt az Operettszínház színművésze
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Végre összecsap Fury és Uszik
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Hajnal Tamás Sztankovics váratlan távozásáról és az utódjáról is beszélt
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezPénzbírság a rózsafüzér imádkozásáért
A spanyol kormányt az alapvető vallási jogok megsértésével vádolták, miután békés tüntetők egy csoportját megbírságolták, mert a kormányzó Szocialista Párt székháza közelében lévő templom előtt imádkozták a rózsafüzért.
Lengyelország két és fél milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
Donald Tusk tájékoztatása szerint megkezdődtek a Keleti Pajzs projekt munkálatai.
Vörös riadókészültség: a biztonsági szolgálatok fokozzák a politikusok védelmét
A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet után megerősítik a biztonsági intézkedéseket Lengyelországban.
Menczer Tamás: Egyik kérdéskör a sorkatonaság, másik kérdéskör az atombomba + videó
Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.