A jelenlegi krízisek tükrében egyértelmű, hogy az EU-nak újra kell definiálni magát. Ha Ursula von der Leyen újabb ciklust szeretne a bizottság élén – és ha sikerül megszereznie az ehhez szükséges támogatást –, még az elsőnél is nehezebb ciklusra számíthat – mutat rá a Bloomberg amerikai üzleti hírportál.
Fenntarthatatlan Ursula von der Leyen stílusa egy bizottsági tisztségviselő szerint
Az unió egységét és geopolitika súlyát ígérte növelni, de inkább a megosztottságot növelte uralmának öt éve alatt.
Egyszerre kellene kezelnie az ukrajnai háborút, a gázai konfliktust, az energiabiztonság és a zöldátálláshoz szükséges nyersanyagok kérdését, illetve biztosítania, hogy az unió ne őrlődjön fel Kína és az Egyesült Államok között.
Márpedig az Európai Bizottság jelenlegi elnöke eddig nem igazán jeleskedett a krízisek kezelésében – erre már Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója világított rá egy január elején tartott sajtótájékoztatón, példaként hozva fel az ukrajnai konfliktust.
Von der Leyen, illetve a lehetséges utódja dolgát a nagy tervekhez rendelkezésre álló szűkös pénzeszközök, valamint a tervezett bővítés és az ahhoz szükséges reformok elfogadása is nehezíti.
Az elmúlt közel öt év során a bizottság elnöke ahelyett, hogy közelebb hozta volna az álláspontokat az EU-ban, inkább a megosztottságot növelte.
Az uniós intézményeken belül többek között azt nehezményezik, hogy Von der Leyen német tanácsadók szűk körével veszi körül magát, és szinte csak rájuk támaszkodik.
Egy vezető diplomata szerint a bizottság elnökének stílusa fenntarthatatlan.
Különösen látványos a szakadás Von der Leyen és az EU egy másik fontos intézményének, a tanácsnak a vezetője, Charles Michel között. Ez a viszály ráadásul nem is marad a zárt ajtók mögött, az egész világ számára láthatóvá tették az olyan kínos incidensek, mint például amikor a két vezető 2021-es ankarai látogatása során Charles Michel elfoglalta az egyetlen széket, a kanapéra száműzve a bizottság elnökét vagy amikor tavaly ősszel ugyan egyszerre jártak az Egyesült Államokban, de külön-külön tárgyaltak Joe Biden amerikai elnökkel – írja a Bloomberg.
Ursula von der Leyen hatalomkoncentrációs törekvései megütközést keltettek a tagállamokban, nem csoda, hogy több országban is előretörtek az EU-szkeptikus pártok. Köztük a bizottság elnökének hazájában, Németországban is, ahol az AfD támogatottsága már stabil második a felmérések szerint.
Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: MTI/EPA/Getty/Sean Gallup)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRobert Fico élete csak a szerencsén múlt?
A szlovák miniszterelnököt elleni merényletet végrehajtó Juraj Cintula nem először fogott fegyvert.
Az amerikai kormányzat hivatalosan is kezdeményezte a marihuána veszélyességi fokozatának enyhítését
A marihuána jelenleg egy kategóriában van a heroinnal és az LSD-vel.
Oroszország szerint ez egyszerűen lopás
Azok után, hogy nem zárta ki a csapatok küldését Ukrajnába, Észtország újabb komoly lépést tett, amely növeli a konfrontáció lehetőségét Moszkvával.
Strasbourgba utazik Szijjártó Péter
Franciaországba indult a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor: Jobbulást, Robert! - videó
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
Négy csillagjegy, amelyik könnyen szerelembe esik
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Veszélyben van az egyik kedvenc gyümölcsünk?
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
NB II: a Real Sociedadhoz igazol a Budapest Honvéd akadémiáján pallérozódó kapus
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
A Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezRobert Fico élete csak a szerencsén múlt?
A szlovák miniszterelnököt elleni merényletet végrehajtó Juraj Cintula nem először fogott fegyvert.
Az amerikai kormányzat hivatalosan is kezdeményezte a marihuána veszélyességi fokozatának enyhítését
A marihuána jelenleg egy kategóriában van a heroinnal és az LSD-vel.
Oroszország szerint ez egyszerűen lopás
Azok után, hogy nem zárta ki a csapatok küldését Ukrajnába, Észtország újabb komoly lépést tett, amely növeli a konfrontáció lehetőségét Moszkvával.
Strasbourgba utazik Szijjártó Péter
Franciaországba indult a magyar külgazdasági és külügyminiszter.