Bin Mubarak Main Abdul Malik kormányfőt váltja a miniszterelnöki tisztségben. Abdul Malik pedig a továbbiakban elnöki tanácsadóként folytatja politikai karrierjét.
Kormányfő lett a külügyminiszterből Jemenben
Ahmad Avád bin Mubarak eddigi külügyminisztert nevezték ki hétfőn Jemen nemzetközileg elismert kormányának élére − jelentette a Saba helyi hírügynökség.
A személycserét ugyan nem indokolták, mindazonáltal mindez az Arab-félsziget legszegényebb, konfliktus sújtotta államában kialakult fokozott feszültség közepette történik.
Miután a húszi lázadók kereskedelmi hajókat kezdtek el támadni a Vörös-tengeren, akadályozva ezzel a kereskedelmi forgalmat, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia az utóbbi napokban megtorló csapásokat mért az Irán támogatását élvező síita milícia állásaira.
További Külföld híreink
Bin Mubarak, aki egykor Jemen washingtoni nagyköveteként szolgált, a húszik ádáz ellenfeleként ismert. 2015-ben a felkelők elrabolták és napokig fogva tartották. A diplomatát 2018-ban Jemen ENSZ-nagykövetének, 2020 decemberében pedig külügyminiszterének nevezték ki.
Mohammed Al-Basha, az amerikai székhelyű Navanti agytröszt Jemen-szakértője szerint bin Mubarak a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció egyik értelmi szerzője. Rijád és szövetségesei 2015 óta avatkoznak be a jemeni polgárháborúba a nemzetközileg elismert kormány oldalán.
Valószínűtlen, hogy a húszik üdvözölnék bin Mubarak kinevezését
− tette hozzá a szakember, mondván, hogy a személycsere csak fokozni fogja a feszültséget a lázadók és a nemzetközileg elismert kormány között.
Borítókép: Ahmad Avad bin Mubarak jemeni miniszterelnök (Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
Volodimir Zelenszkij elnök támogatottsága már csak 17 százalék.
Kína veszélyesnek nevezte a tajvani elnök beiktatási beszédét
Tajvan elnöke veszélyes jelzéseket küldött, a béke és a stabilitás aláásására törekszik – közölte Kína Tajvan-ügyi hivatala hétfőn.
Tovább javult Robert Fico állapota
A nehezén túl van a szlovák miniszterelnök, de nagyon hosszú lesz a felépülés.
Orbán Viktor részvétet nyilvánított Ebrahim Raiszi halála után
Az iráni elnök helikoptere vasárnap lezuhant, a balesetet senki sem élte túl, a külügyminiszter is életét vesztette.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Facebook „durva erőszakot ábrázoló” tartalomnak minősítette, és lejjebb sorolt egy videót a csíksomlyói búcsúról
Újabb lépés a világháború felé, titokban érkezhetnek Ukrajnába a NATO-katonák + videó
Heti horoszkóp 2024. május 20-26.: megfordulhat veled a világ
Mándoki László: Nem számíthatunk már túlélőkre + videó
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Rég látott a Facebook népe akkora ellentmondást, mint amit Magyar Péter vasárnap produkált
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Őrjítően szexi: milliók vadulnak meg a hatalmas mellű sztársportolónőtől
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Lépett a rendőrség, őrizetben a verőcei hajóbalesetet okozó kapitány
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Fura válaszokat kapott a mesterséges intelligenciától Medvegyev
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezOrosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
Volodimir Zelenszkij elnök támogatottsága már csak 17 százalék.
Kína veszélyesnek nevezte a tajvani elnök beiktatási beszédét
Tajvan elnöke veszélyes jelzéseket küldött, a béke és a stabilitás aláásására törekszik – közölte Kína Tajvan-ügyi hivatala hétfőn.
Tovább javult Robert Fico állapota
A nehezén túl van a szlovák miniszterelnök, de nagyon hosszú lesz a felépülés.
Orbán Viktor részvétet nyilvánított Ebrahim Raiszi halála után
Az iráni elnök helikoptere vasárnap lezuhant, a balesetet senki sem élte túl, a külügyminiszter is életét vesztette.