– Ha megnézzük, milyen Joe Biden általában – lassú és botladozó – ahhoz képest, amilyen állapotban évértékelő beszédének idején volt – tüzes és dühös –, ezek olyan jelek, amelyek jellemzőek arra, hogy valaki Adderallt vagy más amfetamint szed – jelentette ki Carole Lieberman Beverly Hills-i igazságügyi pszichiáter, számolt be róla az amerikai The Washington Times című lap.
Biden valami jó szert kaphatott, mert Jézussal volt találkozója
Évértékelő beszéde közben Joe Biden hevesen gesztikulált, gyorsan beszélt és halmozta a szavakat. Több hibát is elkövetett, amelyeket nem tudott korrigálni. Egy demenciával foglalkozó szakember szerint egyértelmű jelei vannak az amfetaminhasználatnak.
Joe Biden csütörtökön tartotta évértékelő beszédét a Capitoliumban, amelyben érintette az illegális migráció egyre kényesebb kérdését, az ukrajnai és az izraeli háborút és az egyre rosszabb állapotban lévő amerikai gazdaságot is.
A demenciával foglalkozó Lieberman az elnök eddigi megnyilatkozásainak stílusától eltérő beszédben a kognitív hanyatlás elfedésére használt gyógyszerek hatását vette észre.
A beszéd sebessége és hangereje Adderall vagy más amfetamin használatát jelezheti
– jelentette ki a szakember. A készítményt alkalmazzák Alzheimer-kór vagy demencia kezelésére is.
További jelnek tekinthető, hogy Biden hevesen gesztikulált és halmozta a szavakat, ami nehezen érthetővé tette a beszédet. Bár az utóbbi más megnyilatkozásain is észlelhető, most mégis szembeötlő volt.
– Senki sem fog emlékezni egyetlen dologra sem, amit Biden mondott ma este. Mindenki emlékezni fog arra, milyen furcsán felpörgött volt, és milyen bizarrul gyorsan beszélt – kommentálta az eseményeket Ari Fleischer, a Fehér Ház volt sajtótitkára az X-en.
A Fehér Ház tagadta bármilyen szer használatát, jól sikerültnek értékelte az elnök megszólalását.
Carole Lieberman véleménye szerint a szellemi hanyatlás jelei egyértelműen kivehetők a beszédből. A jelenlegi külpolitikai helyzetben nem jó kontextusban használta az orosz főváros nevét, illetve Laken Riley, a nemrégiben egy illegális bevándorló által brutálisan meggyilkolt diáklány nevét mondta helytelenül. Mindkét esetben korrigálni próbálta a hibát, ám láthatóan nem sikerült neki.
A szerhasználatot a düh és a beszéd közben visszatérő kiabálás is alátámasztja, illetve ezek a demencia jelei is – fejtette ki a szakember.
Nem ez volt az első eset, amikor felmerült, hogy az elnök és stábja valamilyen gyógyszer segítségével próbálja leplezni az állapotát, például Donald Trumppal folytatott korábbi vitájuknál a volt elnök drogtesztet követelt, mert annyira szembetűnő volt a tudatmódosító szer használata.
A beszéd után a bekapcsolva maradt mikrofonja miatt hallható volt, hogy elmondása szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt egy Jézussal való találkozásra invitálta, és a politikust becenevén említette.
Az Egyesült Államok és Izrael között egyre feszültebb a hangulat a Gázai övezetben kialakult háborús helyzet miatt.
Borítókép: Joe Biden amerikai elnök évértékelő beszédet tart a Capitoliumban 2024. március 7-én. (Fotó: MTI/EPA pool/Shawn Thew)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA háború láthatatlan gyilkosai + videó
Az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma videofelvételt tett közzé a Szu–34-es vadászrepülő gyilkos csapásáról.
Hatalmas dráma a hídon, dermesztő videón mutatjuk, amint a kamion a mélybe zuhan
Többrendbeli szándékos veszélyeztetéssel vádolják a baleset okozóját.
Több halálos áldozata is van a Texas délkeleti részén pusztító viharoknak + videó
Houston körzetében mintegy 850 ezer háztartásban okoztak áramkimaradást a viharok.
Lelőttek Franciaországban egy férfit, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát
Európa-szerte terjed az antiszemitizmus.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter rajongója pezsgőt bontana, ha Orbán Viktort lelőnék
Tizenhat milliárd forintot csaltak ki az államtól népkonyhát és hitéleti tevékenységet hazudva
„Mi sem értjük” – vészhelyzet a válogatottnál, meglepődött Marco Rossi elfelejtett védője
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
II. Erzsébet kedvenc unokája nem Vilmos és nem is Harry volt
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
„Én vendégmunkásnak hívom az ilyen szakembereket” – Kuznyecov Sztankovics távozásáról
Megőrültek a svédek is
A TEK Orbán Viktor védelméről nyilatkozott a szlovákiai merénylet után
Elszabadul a pokol
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA háború láthatatlan gyilkosai + videó
Az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma videofelvételt tett közzé a Szu–34-es vadászrepülő gyilkos csapásáról.
Hatalmas dráma a hídon, dermesztő videón mutatjuk, amint a kamion a mélybe zuhan
Többrendbeli szándékos veszélyeztetéssel vádolják a baleset okozóját.
Több halálos áldozata is van a Texas délkeleti részén pusztító viharoknak + videó
Houston körzetében mintegy 850 ezer háztartásban okoztak áramkimaradást a viharok.
Lelőttek Franciaországban egy férfit, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát
Európa-szerte terjed az antiszemitizmus.