Csütörtök este egy repülő eszköz, valószínűleg drón roncsait találták meg Romániában, a Brailai Nagyszigeten egy mezőgazdasági területen – erősítette meg pénteken a román védelmi minisztérium (MAPN). A védelmi tárca, a honvédelmi, nemzetbiztonsági és közrendvédelmi rendszer más, specializált alakulataival közösen helyszíni vizsgálatokat végez az incidens körülményeinek tisztázása érdekében – olvasható a közleményben.
Orosz–ukrán háború: NATO-tagállam területén csapódott be egy drón
Helyi idő szerint csütörtökön 22 óra körül ért földet, szemtanúk is látták az esetet.
Szemtanúk beszámolói alapján a DeBraila.ro helyi hírportál azt írta, hogy csütörtök este egy erős hangot kiadó, fényes repülő tárgy haladt át a Duna felett, amely helyi idő szerint 22 óra körül hangos robajjal csapódott be a Braila várostól néhány kilométernyire lévő Filipoiu-farm térségében, a Duna romániai szakaszán található, csak komppal megközelíthető szigeten.
A beszámolóját szemtanúk fotóival és videófelvételeivel illusztráló portál szerint az ukrán határtól több mint 20 kilométernyire történt becsapódás helyén mintegy négy méter átmérőjű kráter keletkezett. Tavaly szeptember óta az ukrán gabonaexportban jelentős szerepet játszó folyami kikötők ellen intézett orosz támadások során több ízben zuhantak le – vélhetően az ukrán légelhárítás által lelőtt – drónok a NATO-tag Románia területén. Ezt követően az Egyesült Államok és Németország is újabb harci repülőgépeket küldött a térségbe a román légtérvédelem megerősítése érdekében.
Románia a határ mentén több légvédelmi óvóhelyet épített a polgári lakosság védelme érdekében, és az ukrán kikötők elleni orosz légitámadások idején rendszeresen küld RO-Alert riasztásokat a szomszédos Tulcsa és Galac megyei lakosok telefonkészülékeire, amelyekben arra figyelmezteti őket: fennáll a veszélye, hogy a légtérből lezuhanó tárgyak (drónok vagy lelőtt drónok darabjai) csapódjanak be román területre.
Borítókép: Illusztráció, orosz drón zuhant le a romániai Plauru környékén 2023. szeptember 11-én (Fotó: AFP/Mihai Barbu)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKiderült, milyen hatással van a migráció egy országra
Egy tanulmány megállapította, hogy a tömeges migráció valójában nem serkentette a gazdaságot, és jelentős terhet rótt a közszolgáltatásokra és a lakásszektorra.
Orosz–ukrán háború: tele vannak a börtönök, akár húszezer elítélt is mozgósítható
Ukrajnában túlzsúfoltak a börtönök.
Nyíltan kimondták: a korrupt ukrán maffiaállam csúnyán átverte a Nyugatot
Boris Johnson egykori brit miniszterelnök volt tanácsadója kendőzetlen őszinteséggel beszélt a helyzetről.
Így búcsúzott Budapesttől Hszi Csin-ping kínai elnök + fotók
Véget ért a kínai államfő háromnapos magyarországi látogatása.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Feszítővágóval kellett kimenteni egy horrorbaleset után az embereket az autóikból - képek
Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép
Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal
Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban
„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója
Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó
Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás
PL: Klopp megint elkésett a Liverpool sajtótájékoztatójáról, a reakciója mindent visz – videó
Új állatfajt fedezett fel a fővárosban Szentkirályi Alexandra
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Készüljön, hamarosan eltűnhet az internet, komoly mágneses vihar éri el a Földet
Klopp vallomása az utolsó idényéről: Bánom, hogy…
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKiderült, milyen hatással van a migráció egy országra
Egy tanulmány megállapította, hogy a tömeges migráció valójában nem serkentette a gazdaságot, és jelentős terhet rótt a közszolgáltatásokra és a lakásszektorra.
Orosz–ukrán háború: tele vannak a börtönök, akár húszezer elítélt is mozgósítható
Ukrajnában túlzsúfoltak a börtönök.
Nyíltan kimondták: a korrupt ukrán maffiaállam csúnyán átverte a Nyugatot
Boris Johnson egykori brit miniszterelnök volt tanácsadója kendőzetlen őszinteséggel beszélt a helyzetről.
Így búcsúzott Budapesttől Hszi Csin-ping kínai elnök + fotók
Véget ért a kínai államfő háromnapos magyarországi látogatása.