A román beszámolók Orbán Viktor „jó barátjaként" írják le Trumpot, aki floridai birtokán fogadta Magyarország kormányfőjét. Mint írják, a magyar politikus azon kevés európai vezetők egyike, akik a republikánus jelölt győzelmét kívánják Joe Biden demokrata jelölttel szemben. Arról is hírt adnak, hogy Orbán Viktor pénteken egy fényképet posztolt Facebook-oldalán, amelyen az amerikai exelnökkel közösen látható, alatta Trump jelmondatával: „Tegyük ismét naggyá Amerikát!”
Romániában Joe Biden bírálatával ütik fel Orbán Viktor találkozóját Trumppal
Joe Biden amerikai elnök bíráló nyilatkozatával vezeti fel a teljes román sajtó Orbán Viktor magyar kormányfő pénteki találkozóját Donald Trump volt elnökkel. Az Agerpres hírügynökség az AFP beszámolója alapján ír az eseményről, amit a romániai média túlnyomó többsége átvett. A legnagyobb bukaresti portálok címben is azt emelik ki, hogy Biden bírálta republikánus riválisát, amiért találkozott Orbán Viktorral. Idézik az amerikai elnök nyilatkozatát, miszerint a magyar miniszterelnök „diktatúrát akar létrehozni”.
Idézik Gladden Pappin, a Magyar Külügyi Intézet vezetőjének egyik interjúját, amelyben az elemző arról beszélt, hogy a látogatás célja az amerikai és magyar konzervatívok közötti kapcsolatok kiépítése. A román sajtóbeszámolók megjegyzik: Magyarország az egyetlen uniós tagállam, amely az orosz–ukrán háború kitörése óta is szoros kapcsolatokat tart fenn a Kremllel.
A Maszol erdélyi portál vezető anyagai között részletesen számolt be Orbán Viktor amerikai útjáról. Idézi a miniszterelnök a közösségi médiában publikált videójában elmondottakat, így azt is, hogy „Trump elnök úr a béke elnöke volt, tiszteletet parancsolt a világban és ezzel megteremtette a béke feltételét. Az elnöksége alatt béke volt a Közel-Keleten és béke volt Ukrajnában is. Ma sem lenne háború, ha még mindig ő lenne az Egyesült Államok elnöke. Egyetértettünk abban, hogy béke akkor lesz, ha lesznek a világnak olyan vezetői, akik békét akarnak”.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnököt és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert fogadja Donald Trump (forrás: Facebook/Szijjártó Péter)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó
A legnagyobb nemzetközi lapok is a magyar–kínai csúcstalálkozóról cikkeznek.
Zaharova: Letörölné a Nyugat Oroszországot a győztesek listájáról
Az orosz külügyi szóvivő szerint a nyugati országok igyekeznek megzavarni a győzelem napi ünnepségeket.
Vitályos Eszter: Csak profitálhatunk a Kínával való együttműködésből + videó
Történelmi jelentőségűnek minősítette Vitályos Eszter kormányszóvivő Hszi Csin-ping kínai elnök magyarországi látogatását.
Szijjártó Péter szerint méltó eredményeket hozott a magyar–kínai csúcs + videó
A külgazdasági és külügyminiszter ismertette a magyar–kínai fejlesztések részleteit.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Zelenszkij üzent Magyarországnak
Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség
Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája
Rengeteg személy tűnik el Németországban
Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben
Kicsoda „Peng mama”, Kína first ladyje?
Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort
Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata
Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó
Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak
Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába
Zaharova: Letörölné a Nyugat Oroszországot a győztesek listájáról
Címoldalról ajánljuk