A természetfotózás az alkalmazott fotó és a fotóművészet útkereszteződésében helyezkedik el. Utóbbiban a perifériáról a centrum felé tart, hiszen tartalmi és képi megalkotottságban is egyre összetettebb, és a feladata is sokrétűbb. A természetfotó ma már nem csak dokumentarista és szórakoztató szerepet tölt be.
Ahogy nyilvánvalóvá válik ember és természet kölcsönös sérülékenysége, úgy a természetfotók egyre inkább műalkotásként segítenek feltárni ezt a sokrétű viszonyt. A képi megalkotottság pedig nem csak ennek szolgálatában és a technikai eszközök fejlődése miatt válik összetettebbé. A természetfotózás természetéből adódik az, hogy mind a precíz figuralitás, mind az absztrakt képalkotás része az eszköztárnak, melyeket az új művészi célok és küldetések fényében egyre alkotóbb jelleggel lehet használni.
Forrásy Csaba munkásságában megjelenik a hagyományos dokumentarizmus is humorral fűszerezve például akkor, amikor villanyórát „leolvasó” rágcsálót fényképez, továbbá a festői képalkotás is, amikor William Turner stílusában készít tájképet. A FotoKozmán a denevér rejtett életmódját mutatja be a sorozatában, mely Kőhányáson látható.
Rahmé Nikola is a rejtőzködő természetet hozza közelebb rovarportréival. Az ország legismertebb rovarfotósa szupermakro fotóit állítja ki Vérteskozmán. Annak idején, mivel fotó szakra nem vették fel, ötvös szakképzettséget szerzett, mégis a rovarok szenvedélyes felkutatója és fotósa lett.
Esther Horvath Nők a sarkvidéki kutatásban című, folyamatban lévő projektjét mutatja be Csákváron. Az antropológiai jellegű fotók a Norvégia legészakibb szigetcsoportján található Ny-Alesund kutatófalu női tudósait örökítik meg. A fotók vizuális jegyeit meghatározza az, hogy a sarkvidéki, fél éves éjszaka alatt készültek, mesterséges megvilágítással. Az uralkodó formavilágot a kemény, sarkvidéki helyszínek sajátos tárgyai, például a meteorológiai léggömb határozzák meg, ez kölcsönöz szürreális atmoszférát a képeknek.
Sergey Gorshkov a távoli Kelet-Oroszországba kalauzol minket, a szibériai tigrist és párducot csalta kameracsapdába. Fülöp Bálint csákberényi kiállításán olyan képeket láthatunk, melyek a legklasszikusabb természetfotóhoz vezetnek vissza: a fotós a hazai állatfajokkal szerzett élményeit osztja meg. Radisics Milán Lábnyomunk című sorozatából a Bányák fejezetét mutatja be Oroszlányban. A sorozat jól példázza, miképpen sokrétű a kortárs természetfotó. A bányák, külszíni kifejtők, kőbányák és zagytározók légi felvételei, a távolságtartás és a kompozíció absztrakttá teszi a képeket, melyek egyidejűleg konkrét figyelemfelhívásként is értelmezhetők: ezek a bolygónk sebei. Bicskén ennek a sorozatnak másik fejezete, a Vértes és környéke látható. A Kozma39 galériában pedig Roxyról, a félig szelíd rókáról szóló újabb sorozata kap helyet.
Domagoj Burilovic ugyancsak érdeklődik a földfelszín mesterséges megváltoztatása iránt, ő realistább módon láttatja, de készített már sorozatot talált dokumentumok fotómontázsából is. A FotoKozmára a kiállításra a helyszínhez, Vérteskozmához illő módon a Dorf című sorozatát hozza, mely egy elnéptelenedett sváb falu házait örökíti meg, ahogy visszaveszi őket a természet. Vérteskozmával ez, hajszál híján ugyan, de nem történt meg, sok magyar faluval azonban igen.
Haarberg Orsolya európai őserdők fotóit állítja ki, a képek a megörökítés és a figyelemfelhívás eszközei.
Horváth Tibor Röpképek sorozatában a technikát használja fel ahhoz, hogy szemmel nem látható testhelyzetekben mutassa meg a madarakat.
Csákvárra a sepsiszentgyörgyi TransNatura fotóklub Erdély élővilágát hozza el.
Budapesten a FotoKozma a Magyar Nemzeti Múzeumban szeptember 22-én nyíló Lábnyomunk kiállítással (Radisics Milán) képviselteti magát.
A kiállításról részletes tájékoztatás itt található.
Borítókép: Egy kép a Nők a sarkvidéki kutatásban című fotósorozatból (Fotó: Esther Horvath)
