Nagy a csinnadratta: 149 éves az egyesített Budapest – a szélsőbaloldali hazaárulók által még mindig fogva tartott székesfőváros.
Miután Budapest ledobta vörös rongyait
Száznegyvenkilenc éves az egyesített Budapest.
Nekik, mint ördögöknek a szenteltvizet, küldi az időutazó ezt a lapot a Szent Gellért szállóról, amely annak a Horthynak volt a főhadiszállása, aki lefejtette a vörös rongyokat a világ legszebb fővárosáról.
Tűéles képes levelezőlapunk alig néhány évvel a patkánylázadás leverése után jelent meg az 1920-as évek közepén.
Intakt példánynak mondható, egyszerűen nem látszik rajta, hogy százéves lenne. Pedig túlélte a második vöröshullámot, és most a maradékra készül. Kívánjunk sok sikert neki!
További Mozaik híreink
Az Időutazás a magyar múltba 127. részében tovább rójuk a nagy Kárpát-medencét a régi magyar képeslapok segítségével.
A sorozat további epizódjait ITT tekinthetik meg.
Borítókép: „Budapest. Szt. Gellért-szálló. Hotel St. Gellért.” Kiadó: Rotophot r.t. Budapest, VI. Liszt Ferenc tér 5. (Forrás: Balázs D. Attila gyűjteménye)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRománia felfedezte a mi ékkövünket, súlyos balkáni árat fizethet Torockó
Torockó Erdély azon helyszíne, amely a magyarság számára különleges, már-már zarándokhelyi jelentőségű.
Megható kezdeményezés: közös programokkal várják az ép és a beteg gyermekeket és családjaikat az első nyitott Prader–Willi-napon
Május 12-én, vasárnap Szigetmonostoron várják nemcsak az érintett családokat, hanem minden gyermekes családot az első nyitott Prader–Willi-napon.
Lopta az áramot, hogy költséghatékonyan működtesse a pékséget, meg is lett a baj belőle
Tizenegymillióba kerülhet ez a kör.
Így csap le a rendőrség a legnagyobb titokban, amikor nem is látja őket + videó
Gyorshajtás, piros lámpa, záróvonal, stoptábla – mindegy, milyen szabályt szegett meg, a rendőrök akkor is figyelnek, amikor azt hiszi, hogy nem.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter rajongója pezsgőt bontana, ha Orbán Viktort lelőnék
Tizenhat milliárd forintot csaltak ki az államtól népkonyhát és hitéleti tevékenységet hazudva
„Mi sem értjük” – vészhelyzet a válogatottnál, meglepődött Marco Rossi elfelejtett védője
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
II. Erzsébet kedvenc unokája nem Vilmos és nem is Harry volt
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
„Én vendégmunkásnak hívom az ilyen szakembereket” – Kuznyecov Sztankovics távozásáról
Megőrültek a svédek is
A TEK Orbán Viktor védelméről nyilatkozott a szlovákiai merénylet után
Elszabadul a pokol
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Címoldalról ajánljuk