idezojelek

Kaltenbach Jenő ép ésszel felfoghatatlan posztot tett közzé

Teljesen megfertőzte a gyűlölet a valamikor szebb napokat is látott jogtudós lelkét.

Cikk kép: undefined
Fotó: Szigetváry Zsolt

Kaltenbach Jenőt némi jóindulatattal akár úgy is lehetne jellemezni, hogy ő egy valamikor szebb napokat is látott jogtudós, kisebbségi önkormányzati vezető.

Emlékezhetünk rá úgy is, mint az egykor még szép reményekkel induló, de mára teljesen hitelét vesztett Lehet Más a Politika (LMP) nevű párt fővárosi önkormányzati frakcióvezetőjére, aki ráadásul Tarlós István főpolgármestersége idején komoly gesztusokat kapott Budapest akkori kormánypárti vezetésétől, abszolút egyenrangú partnerként volt kezelve 2010-et követően.

Egy március 15-i nemzeti ünnepen például Tarlós mellett mondott ünnepi beszédet, egy pillanatra sem érezte akkor azt a nagyérdemű, hogy bármiképpen is háttérbe lett volna szorítva ő vagy a pártja, gyakorlatilag a városvezetés tagjaként funkcionált, ez pedig a balliberálisok idején, sem a Demszky-, sem a jelenlegi Karácsony-korszakban nem volt jellemző, hogy a másik politikai oldal vezető önkormányzati tisztségviselői ilyetén partnerséget érezhettek, élvezhettek volna.

Hogy miért jutott eszembe mindez éppen most? Azért, mert Kaltenbach mostanra teljesen elveszítette a józan ítélőképességét, elfeledte azokat a bizonyos, a mostaninál jóval demokratikusabb tarlósi, vagy ha úgy tetszik, fideszes kegyelmi éveket, úgy is mondhatnánk, hogy kicsúszott lába alól a talaj, lelkét teljesen megfertőzte valami eszeveszett gyűlölet.

Mert mi mással is magyarázhatnánk ama megdöbbentő Facebook-bejegyzését, melyet Orbán Viktornak a szerb kormányfő felé tett kézcsókos gesztusa kapcsán tett közzé?

Magát a posztot bárki elolvashatja a Mandineren vagy a közösségi portálon, amennyiben van gyomra hozzá.

Íme az a bizonyos fotó, amely Kaltenbach szerint egy groteszk jelenetet ábrázol.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Kaltenbach szerint ez egy „groteszk jelenet”, olyan szavakat használt a bejegyzés írása során mint „provokatív”, „bumfordi”, „megragadja, mint valami cupákot”, „elöl dudorodó méretes has”, ezek a kifejezések egész egyszerűen értelmezhetetlenek, ép elméjű ember számára felfoghatatlanok. Az utolsó, kérdésbe burkolt mondatot („Ez a bálványotok, fidesznyikek??”) viszont kormánypárti szimpatizánsként, szavazóként egész egyszerűen kikérem magamnak!

Olvasóim engedelmével idéznék egy felhasználótól, aki a poszthoz fűzött hozzászólásában, mi tagadás, rátapintott a lényegre:

Sokat elmond a kulturális színvonalatokról és arról, hogy valóban mit gondoltok egy homoszexuálisról, hogy szerinted azzal probléma van, ha egy leszbikusnak egy férfi kezet csókol. Miért ne lehetne? A szemedben megszűnik nőnek lenni, mert nőt szeret? Ez alapján a meleg férfiakkal pedig nem kellene kezet fogni, mert az meg túl férfias üdvözlés? Az ilyen posztjaitoknál mutatkozik meg igazán a bunkóságotok. Gratulálok hozzá.

Egy, egyszer, valamikor tényleg komoly jogtudósként és politikusként is viselkedő embertől, jelesül Kaltenbach Jenőtől tényleg többet vártunk ennél, ezekre a szavakra, mondatokra tényleg nincs más magyarázat, mint amit a bevezetőben említettem, vagy az, amit a hozzászóló megfogalmazott.

Kaltenbach úr, csalódtunk önben, hogy egy klasszikust idézzünk, nem kicsit, nagyon.

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

Borítókép: Kaltenbach Jenő független képviselő, a Párbeszéd Magyarországért tagja nyilatkozik újságíróknak a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt a Városháza dísztermében 2013. február 22-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

A baloldal eldobta a zsidókat

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Kiszabadulhatunk a kalodából

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Célkeresztben az etnikai politizálás

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Megint csak a szív diadala

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.