Egy nappal azután, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök felszólította a FIFA-t, tegyen határozott lépéseket a felelősökkel szemben, amiért a budapesti magyar–angol vb-selejtezőn a gyepen térdeplő angol játékosoknak „rasszista inzultusokat” kellett elszenvedniük, Schmidt Mária is írt egy levelet, de ő Mr. Johnsonnak. „Mi soha nem gyarmatosítottunk senkit. Ezért azt tanácsolom, hogy olyan országban térdelgessenek, ahol erre igény van. Álságos és hivalkodó, a brit moralizálást kifejező gesztusukkal nem tesznek semmit sem meg nem történtté, sem jóvá.” A Trianont is szóba hozó történész asszony emlékeztette a panaszkodó kormányfőt arra, amit pár hete magunk is láthattunk a televízióban. Az Eb-döntőn a britek, ahogy évtizedek óta mindig, csürheként viselkedtek, áttörték a kordont, jegy nélkül nyomultak be a stadionba, kifütyülték az ellenfél himnuszát, majd az elvesztett meccs végén megvertek több szurkolót, 11-est hibázó fekete bőrű focistáikat pedig az ottaniak rasszista támadásai érték. Az angol focidrukkerek összehányták, összevizelték, összeszemetelték Londont. Ahogy szokták… Memória, Mr. Johnson! Memória! 

Hogy eljutott-e a kormányfőig Schmidt Mária emlékeztető levele, nem tudjuk. Mi ellenben elolvashattuk N. Kósa Judit véleményét az ügyben. Ő a „Népszava”. Magáról a futballról csak annyit ír, hogy a meccsek előtti térdelést helyénvaló tiszteletadásnak gondolja – majd nyomban a politikára vált. Schmidt Máriának szánt legütősebb mondatát idemásolom: „Ne kérje számon a nevemben is Trianont a brit miniszterelnökön, mert talán vagyunk néhányan ebben a hazában, akik a nemzeti sorsfordulókat is másként látjuk.”

Borítókép: a London belvárosát felforgató jegy nélkül maradt angol drukkerek a Leicester téren a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság döntője előtt 2021. július 11-én. Fotó: EPA/Joshua Bratt