Szakács Árpád tájékozott és művelt újságíró, aki irodalmi stílusban ír, ráadásul kritikai attitűdje miatt nem szereti a látszat- és félmegoldásokat, a mellébeszélést, a képmutatást és az önfeladó kompromisszumokat. Soha nem tagadta, hogy könyvkiadással is foglalkozik. A Kárpátia Kiadó adta ki Raffay Ernő történelmi jelentőségű könyveit is. Ezt soha nem titkolta, és ha valóban pénzéhes lenne – ahogy ellenségei állítják –, akkor gyorsan profilt váltana.
A szabadkőműves-páholyok valós szerepéről és jelentőségéről
A korabeli kulturális-társadalmi törésvonal ma is mérgezi a politika mélyrétegeit.
Szakács legújabb bűne, hogy megtörve a szabadkőművesség valódi szerepét elhallgató csöndet, nem fogadta el a történészszakma döntő részének azon állítását, miszerint a szabadkőművesség egy megmosolyogtató dolog, ráadásul nincs semmiféle értékelhető szerepe a magyar történelemben. Akik ezt kétségbe vonják, azok nem történészek, hanem tudatlan képzelődők, önálló gondolkodásra képtelen erkölcstelen lények, nacionalisták és antiszemiták, összeesküvés-elméletekben hívő szerencsétlenek.
A kanonizált történettudomány képviselőit nem zavarja, hogy a kérdéskörben megszólaló jobboldali szerzők egyike sem állította, hogy a trianoni békediktátum kizárólag a szabadkőműves mozgalmak tevékenységének következménye. A történelmi események mindig is a sokismeretlenes egyenletekhez hasonlítottak, és aligha létezett olyan történelmi esemény, amely egyetlen okra vezethető vissza. Már megszoktuk, hogy a mainstreamhez (fősodorhoz) tartozók mindig alábecsülik a munkásságukat kritikával illetőket, és idézettségükre, pozícióikra, tudományos fokozataikra hivatkozva igyekeznek kitérni a tényszerű és korrekt viták elől. Bevált módszerük, hogy vitatható vagy vállalhatatlan kijelentéseket tulajdonítanak ellenfeleiknek, amit aztán látványosan megcáfolnak. Nem zavarja őket, hogy a megsemmisített kijelentések többnyire légből kapottak, mert a céljukat végül is elérik: vitapartnerüket besározzák, lejáratják. Nehéz korrekt vitát folytatni Karsai Lászlóval vagy Ungváry Krisztiánnal, akik a tudományosság szédítő magasságából letekintve nem sok esélyt adnak a tudományos fokozatok nélküli megszólalóknak. A magas idézettségtől megrészegült intellektuellek nem érvelnek, beérik a stigmázással, a morális megsemmisítéssel.
Kész csoda, hogy ennek ellenére már eddig is sok színvonalas és tisztázó hozzászólást olvashattunk. Nyilvánvalóvá vált, hogy a történészszakma magas rangú és rendű képviselői sem a földön kívüli lét megtestesítői: nekik is vannak kötődéseik, érdekeik, világnézetük, politikai állásfoglalásaik stb. Ezek olyan alantas dolgok, amelyek méltatlanok a kizárólag az intellektuális-erkölcsi szférában létező, abszolút objektív álláspontot képviselő balliberális szellemóriásoktól.
A most zajló polémia külön érdekessége, hogy a szabadkőművesség szerepének felvetése mindmáig a magyar történelem egyik kibeszéletlen és vitatott kérdése. A téma bizonyos körökben ma is tabunak számít. Ezért keltett nagy feltűnést Romsics Ignác történész nyilatkozata, aki a meseszerű és felelősségáthárító magyarázatok közé sorolta a szabadkőművesek szerepét felvető nézeteket. Szakács Árpád joggal kifogásolta Romsics elfogult és elnagyolt véleményét. A kialakult vitában Ablonczy Balázs történész sietett Romsics segítségére: „Tisztázzuk, hogy Romsics Ignác szakmai véleményt hangoztatott”. De Ablonczy nem érte be ennyivel, egy kis történelemhamisítással lényegében eldöntötte a szabadkőművesekről indult vitát: „A dolog lényege az, hogy azokban az időkben alapvetően a szabadkőművesség is nemzeti álláspontra helyezkedett.” (Népszava, 2020. június 22.) Ez akár a kánon szerinti magyar történetírás ítéleteként is felfogható. Kár, hogy a tények, a történések, a korabeli dokumentumok és források mindezt alapvetően cáfolják. A szabadkőműves-páholyok kezdetben valóban nemzeti és karitatív célokat is szolgáltak, de a XIX. század végén és a XX. század elején már egészen más célokért küzdöttek.
A szabadkőművességről folyó vita – kis leegyszerűsítéssel – lényegében Raffay Ernő történészi munkásságának jelentőségéről és hitelességéről szól. Raffay korunk egyik legjelentősebb történésze, akinek munkásságát évszázadok múlva is olvasni és idézni fogják a történelem iránt érdeklődők, mert megkerülhetetlen tanulmányok és könyvek sokaságát tette le a magyar történettudomány asztalára. Raffay történettudományi tette, hogy levéltári források alapján megkezdte a hazai szabadkőművesek történetének feldolgozását és nyilvánosságra hozatalát. Munkásságának köszönhetően részben érvényét veszítette a korábbi történelemszemlélet: az általa feltárt tények, események és összefüggések értékelése ma már megkerülhetetlen. A szabadkőművesség működését megismerve ugyanis sok mindent újra kellene gondolni az első világháborúról, az úgynevezett Tanácsköztársaságról, Trianonról vagy akár a Szabad Demokraták Szövetségéről, akik szellemi elődüknek vallották az egyik legnagyobb magyar- és keresztényellenes szabadkőművest, Jászi Oszkárt.
Magyarország esetében éppen Raffay könyveiből tudhatjuk meg, hogy az eddig jelentéktelennek beállított szabadkőműves-páholyok milyen óriási befolyásolási potenciállal bírtak. Kis túlzással azt is mondhatnánk: történelemformáló szerepük volt. Ezt már nem lehet meg nem történtté tenni: kissé szánalmas és unalmas, hogy e folyamatok feltáróit napjaink balliberális véleményvezérei kiközösítik a történészszakmából és rendszeresen antiszemitának vagy összeesküvéselmélet-hívőnek nevezik őket.
Nézzünk néhány konkrétumot! Raffay szabadkőművességgel foglalkozó könyvsorozatának első darabja 2010-ben jelent meg Szabadkőművesek Trianon előtt címmel. E kötet bevezetésében Raffay Ernő rendkívül áttekinthetően fogalmazza meg a progresszív szabadkőműves-páholyok céljait. Ezek röviden: a kereszténység (névlegesen a klerikalizmus és a római katolikus egyház) elleni harc, valamint ezzel összefüggésben az oktatás államosítása; a szabadkőművesi elveket realizáló népparlament létrehozása az általános választójog bevezetésével; a magyar nemzet történelmének átírása és a nemzeti hagyományok köztudatból való kiiktatása, nevetségessé tétele. Ugyanitt olvashatjuk: „Az első világháborút megelőző mintegy másfél évtizedben a magyarországi szabadkőművesség szembekerült, pontosabban fogalmazva tudatosan szembefordult az ország magyar népének legfontosabb stratégiai létérdekeivel.” Raffay könyveit olvasva nyomon követhető az egész eszmei-politikai folyamat, amelynek végeredményeként a baloldali radikálisok egyre jelentősebb befolyásra tettek szert, előkészítve ezzel az 1919-ben történteket. Jászi már 1911-ben így beszélt: „Kell, hogy a mi szövetségünk egyre inkább az emberi haladás internacionáléjának magyarországi serege legyen, mely mint avantgárd élcsapat tanulmányozza a terepet, és készítse el a haditervet ama reformeszmék számára, melyeket a kartársak elmaradt tömege, a hatalmasak és az elnyomottak csőcseléke még felfogni vagy megvalósítani nem képes.”
Külön aktualitást ad e gondolkodásmódnak, hogy sokan ma is osztják Jászi Oszkár történelemszemléletét: „Azt gondolom, hogy az ország összes középkori hatalmaival: a hitbizományokkal és a holtkézzel, a gentry-vármegyével és az egész grófi-papi álkultúrával sokkal könnyebben és biztosabban vívhatnók meg a demokrácia harcát, ha magában a polgárságban és a népben nem élne egész sereg téveszme és célszerűtlen érzelem a múltat illetőleg.” Később hozzáteszi: „Mindezeket azért mondom el, Testvéreim, mert eszmeteremtő munkánk koronájának tartanám azt, ha egy modern, okos és becsületes magyar történelmet adhatnánk a magyar polgárság és a nép kezébe.” Ezt nevezi Ablonczy Balázs „nemzeti” álláspontnak?
A korra jellemző, hogy bár érvényben volt az 1886-ban kiadott belügyminiszteri rendelet, mely szerint a szabadkőműves-páholyok nem foglalkozhatnak politikai és vallási kérdésekkel, Jászi Oszkár és társai az 1908-ban létrehozott Martinovics-páholyban folytatott tevékenységükkel az ezeréves magyar állam felbomlasztásán dolgoztak. A politikai életben elért hatékonyságukat jelzi, hogy az 1918. október 31-i őszirózsás forradalomban megalakult Károlyi-kormányban a miniszterek és az államtitkárok jelentős része (például Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond, Szende Pál) radikális szabadkőműves volt.
A feltárt dokumentumok vitathatatlanná teszik, hogy a korabeli szabadkőműves-mozgalmak meghatározó alakjai baloldali, ateista, s történetesen többnyire zsidó származású értelmiségiek voltak. Természetesen hiba lenne, ha ez alapján ítélnénk meg az egész zsidóságot, gondoljunk csak Révay Mór Jánosné A bolsevizmus napjai című könyvére, aki egyáltalán nem szimpatizált a baloldali radikálisokkal. Történelmi tényeket ugyanakkor nem szabad sem elhallgatni, sem figyelmen kívül hagyni. Mert az ekkor létrejött kulturális-társadalmi törésvonal ma is él, és egyfajta szellemi búvópatakként része az életünknek. A különböző megközelítési módok sokszor a legváratlanabb kontextusban jelennek meg, hiszen a mai liberálisok között is vannak, akik mindmáig a szabadkőművesek felforgató akaratát követve viselkednek: „Bő száz éve fészkelődnek itt úgy, hogy egyre tágabb teret nyissanak maguknak: ők akarják diktálni, milyennek lássuk magunkat, történelmünket, elődeinket, mit higgyünk, mit ne, mit tekintsünk jónak, mit szépnek” (Bíró Zoltán: Magyar Hírlap, 2011. június 14.).
Az egész kérdéskör tabusításának nyilvánvalóan az a döntő oka, hogy a nyilvánosságra került dokumentumok ismeretében tagadhatatlan, hogy a baloldali, ateista értelmiség egy része meghatározó szerepet játszott a korabeli szabadkőműves-mozgalmakban. Nyílt vita és párbeszéd helyett azonban a hazai tudományos élet és a tömegtájékoztatás évtizedek óta elhallgatja a hazai baloldali, radikális szabadkőművesség befolyását és valós szerepét.
A korabeli törésvonal létezésére utal viszont Vásárhelyi Mária a magyar–zsidó együttélés múltjáról és jelenéről szóló írásában (Két középosztály, kétféle történelem 168 óra, 2007. február 1. 16-17. oldal). A kissé leegyszerűsített történelemszemléletet tükröző álláspont szerint „A mostani társadalmi szembenállás gyökerei valójában a 19. század második feléig nyúlnak vissza, és a középosztály megosztottságából fakadnak.”
A marxista megközelítésű gondolatmenet alapján az elmúlt százötven év két meghatározó társadalmi csoportja a lényegében tehetségtelen, gőgös és sértett magyar nemzeti-keresztény középosztály és a vele szemben álló tehetséges, pragmatikus, zsidó származású középosztály. Vásárhelyi konklúziója: „E két, párhuzamosan létező középosztály között ma is elevenen lüktető feszültségek alapja és ereje kísértetiesen idézi az évszázaddal korábbi viszonyokat. […] A szélsőségesen megosztott társadalomban, a kétféle középosztály tagjai között élet-halál harc folyik. S ez a küzdelem nemcsak a középosztályok, hanem a társadalomfejlődés irányát is hosszú távra meghatározhatja.”
Ez a gondolatmenet is bizonyítja, hogy nagyon is élő és létező problémák sokasága található a szőnyeg alatt. Történelmünket szerves egészként kezelve, előítéletektől mentesen, a levéltári forrásokra és egyéb fellelhető dokumentumokra hivatkozva nyíltan fel kell tárni, hogy kik és milyen szerepet játszottak a szabadkőműves-mozgalmakban, s hogy ez utóbbiak milyen jelentős befolyást gyakoroltak a korabeli politikai és szellemi életre. Ideje lenne e kérdésekről higgadt, józan, tudományos diskurzust folytatni antiszemitázás és nácizás nélkül.
A szerző politológus, publicista
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezFelelőtlen szájhősök veszélyeztetik Európa biztonságát
Napóleon és De Gaulle egy erős és független Franciaország megteremtéséért küzdött. Macron ennek az ellenkezőjét teszi.
Az uniós tagságunk nem egy beteljesült álom, hanem juss és járandóság
Önmagában a közösségi pénzekre alapozni hazánk fejlődését nem lehet.
Együtt lecsapoljuk a brüsszeli és a washingtoni mocsarat
Hiszünk abban, hogy meg kell védeni a határainkat, családjainkat és gyermekeinket.
Másfél percre vagyunk az armageddontól
Közösségimédia-oldal indul az egyre fokozódó atomháborús fenyegetés ellen. Csatlakozz te is!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Borzalmas képeken az orosz-ukrán háború pusztítása
Óriási botrány az Aldinál
Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban
Munka Ausztriában: otthagyják a magyarok – ez áll a háttérben
Rendkívüli bejelentés érkezett az üzemanyagárakról, ekkor lép életbe
Olajat talált a Mol Magyarországon
Ezt követeli Zelenszkij az ukrán sportolóktól
Lehet, hogy Lisztest egyből kölcsön is adja a Frankfurt – sajtóhír
Játssz és nyerj páros belépőt a Magyarország-Kanada jégkorongmeccsre (hirdetés)
Gyurcsányék kezén a Városháza: szürkezónás akcióval debütált a 2010 előtti baloldali kormányok megoldóembere
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
A természet és a történelem csodája Horvátországban (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezFelelőtlen szájhősök veszélyeztetik Európa biztonságát
Napóleon és De Gaulle egy erős és független Franciaország megteremtéséért küzdött. Macron ennek az ellenkezőjét teszi.
Az uniós tagságunk nem egy beteljesült álom, hanem juss és járandóság
Önmagában a közösségi pénzekre alapozni hazánk fejlődését nem lehet.
Együtt lecsapoljuk a brüsszeli és a washingtoni mocsarat
Hiszünk abban, hogy meg kell védeni a határainkat, családjainkat és gyermekeinket.
Másfél percre vagyunk az armageddontól
Közösségimédia-oldal indul az egyre fokozódó atomháborús fenyegetés ellen. Csatlakozz te is!