– Hülyék! – közölte a Magyar Nemzet és az M1 stábjával Déri Tibor, Újpest polgármestere, miután nevezettek a hídpénzbotrány ügyében kérdezgették volna.
Európai tempó egy örökké európaizó párt (DK) politikusától.
A finom ember egy időben még beszédtechnika-órákra is járt. A havi 550 ezres számlát persze Újpest közönsége állta, bár erről nem volt szó annak idején a választási kampányban.
Sokak szerint ennyi pénzért beszélni tudó polgármestert is szerezhettek volna.
Többen amiatt morogtak, minek tanul beszélni az, akinek – a hülyézésen kívül – mondanivalója sincs. Dehogy nincs!
2019-es megválasztása után már a legelső közgyűlésen ötven emberrel közölte, ki vannak rúgva. Akkor is volt mondanivalója, amikor – miután kiderült, hogy ígéreteiből semmi sem valósult meg – a szokásos libsi szlogent szavalta: „A kormány kivérezteti Újpest önkormányzatát!” (Az ezt harsogó plakátkampány a kerületiek húszmillió adóforintjába került.)
Igaz, Déri teljesített is: már az első hetekben kétmilliárd forint ülepére vert.
Belevágott például a nagy garral beharangozott átlátható működés programba, bár hamar kiderült: még az erre elkülönített pénzzel sem tud elszámolni. (Még úgy sem, hogy nemes egyszerűséggel elvette a helyi rendvédelmi dolgozók év végi jutalmát, akárcsak a fiatal házasok lakástámogatását.) Ellenben mutatósan leaszfaltoztatta a 250 méter hosszú Templom utcának azt a 12 méteres szakaszát, ahol párttársa, a mára garázda bűnözővé lett Varju László képviselői irodája áll.
A hülyéző Déri Tibor (újpesti szlenggel: hülye Déri) búcsúztatóját a júniusi választásra tervezi a kerület közönsége.
Borítókép: Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere (Fotó: MTI/Kovács Attila)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA rebelliót látták benne
Nemcsak Metternich, bő száz évvel később a kommunista vezetők se nézték jó szemmel a magyar lóversenyzést.
Nem azt mondták, Gabi!
Szegény Horn nem érzi, mennyire reménytelen egy békemenet-mószerolásból jól kijönni.
Dehogy bont – mószerol
Ha szavaznom kellene, ki az Országgyűlés legirritálóbb politikusa, Tordaira voksolnék.
Csak a szája jár
Régi ismerősöm meséli, ha borús a kedve, bánat nyomasztja, csak elővesz egy Gyurcsány-videót valamelyik DK-igehirdetésről, lecsavarja a hangot, s máris jókedve kerekedik.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezAz ABBA-tól a nem bináris senkiig
Menetelünk az atomháborúba
„Mit röhögtök, magatokon röhögtök!”
Pillanatképek a tébolyult Európából
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezA rebelliót látták benne
Nemcsak Metternich, bő száz évvel később a kommunista vezetők se nézték jó szemmel a magyar lóversenyzést.
Nem azt mondták, Gabi!
Szegény Horn nem érzi, mennyire reménytelen egy békemenet-mószerolásból jól kijönni.
Dehogy bont – mószerol
Ha szavaznom kellene, ki az Országgyűlés legirritálóbb politikusa, Tordaira voksolnék.
Csak a szája jár
Régi ismerősöm meséli, ha borús a kedve, bánat nyomasztja, csak elővesz egy Gyurcsány-videót valamelyik DK-igehirdetésről, lecsavarja a hangot, s máris jókedve kerekedik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Hatalmas eső szakította ketté Magyarországot
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Roppant kínos: Azahriah biztos elsápadna, ha meglátná ezt a videót
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Arne Slot is elismerte: ő lesz a Liverpool következő vezetőedzője
Megőrültek a svédek is
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Címoldalról ajánljuk