Értetlenkedés fogadta a Horváth Aladár vezette Roma Parlament felhívását, amelyben arra kérik a cigányokat, hogy a 2022-es népszámlálás során ne vallják meg a nemzetiségi hovatartozásukat. A szervezet elnöksége így kíván tiltakozni „a magyar állam jogfosztó és elnyomó anticiganista politikája ellen, amely az élet valamennyi területén intézményesült”.
Bojkottra szólít fel a Roma Parlament
Álláspontjukkal szemben a roma szervezetek vezetői úgy vélik, a cigányok nem akarják letagadni a származásukat.
A Roma Parlament álláspontjával szemben a roma szervezetek vezetői úgy vélik, a cigányok nem akarják letagadni a származásukat. Az Országos Roma Önkormányzat általános elnökhelyettese a Népszava kérdésére kijelentette:
nem tudja és nem is akarja letagadni a származását.
Lakatos Oszkár felhívta a figyelmet, hogy a nemzetiségi roma önkormányzati választásokon csak azok indulhattak, akik cigányként regisztrálták magukat a kisebbségi névjegyzékben. Ennek tükrében ők nem is tehetnék meg, hogy a népszámláláskor ne vallják magukat cigánynak. Az Idetartozunk Egyesület szintén úgy fogalmaz: „Tudnia kell a mindenkori kormánynak, a parlamentnek, a helyi döntéshozóknak, a kisebbségeknek, hogy a jelenlétünkkel, a társadalmi-gazdasági részvételünkkel számolni kell, és fontos tényező, hogy mennyien élünk az országban. Identitásunk és kulturális értékeink állam általi elismerésének, elismertetésének is alapja, hogy megvalljuk a származásunkat.” Hozzájuk hasonlóan Lakatos Béla roma szakértő is egyetért azzal, hogy azok, akik úgy érzik, hogy romák, vallják annak magukat.
Borítókép: Horváth Aladár, a Roma Parlament elnöke a Sándor-palota előtt 2016. április 8-án tartott sajtótájékoztatón
(Fotó: MTI /Szigetváry Zsolt)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTöbb száz fáklyából rakják ki Nagy-Magyarországot a nemzeti összetartozás napján Siklóson
Immár harmadik éve rendezik meg a hagyományőrző rendezvényt.
A Jobbik minden erőforrásával támogatja Magyar Péter kampányát
A Magyar Jelen szerint Gyöngyösi Márton a pártja teljes infrastruktúráját Magyarék rendelkezésére bocsátotta, a kampánystábot pedig a kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkező Radnai László irányítja.
Leszámolás Pécs belvárosában: újabb részleteket közölt a rendőrség
Lapátok, machete, majd autó, mint fegyver.
Örömhír érkezett több ezer gyermeket nevelő szülőnek
Ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek – közölte Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nagy visszatérő kerülhet a Fidesz-KDNP színeiben az Európai Parlamentbe
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Elszabadultak az indulatok a Facebookon: olyat tett a TV2 sztárja, amit nem kellett volna
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Hack Péter felugrott az SZDSZ-es nosztalgiavonatra
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
A Red Bull sztárja megállapodott új csapatával
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
Címoldalról ajánljuk