Csaknem 821 ezer autó cserélt gazdát 2023-ban az előzetes adatok szerint, amely mindössze 0,5 százalékkal marad el a két éve mért rekordértéktől: 2022-ben 825 ezer volt a belföldi átírások száma – írja az Origó a Jóautók közleménye alapján.
Úgy vette a magyar a használt autókat, mintha nem lenne holnap, mutatjuk a legnépszerűbb márkákat
Épphogy nem dőlt meg a rekord.
Megjegyzik, a hazai autópark folyamatos, dinamikus növekedése önmagában is élénkíti a használtautó-piacot. Tíz évvel ezelőtt a forgalomban lévő személyautók száma alig hárommillió volt, közben
2023 végére ez a szám már megközelítette a 4,2 milliót.
A piacon tavaly is hat márka autói biztosították a teljes forgalom felét. Az első helyen az Opel áll, miután 90 ezer ilyen jármű cserélt gazdát. A Volkswagen 2019 óta áll a második helyen, 10,3 százalékos részarányával stabilan tartja ezt a pozícióját. A harmadik helyen található Suzuki az éves forgalomból 8,5 százalékot tudhat magáénak.
A Ford a negyedik helyen áll 7,8 százalékkal, míg a BMW van az ötödik 6,3 százalék feletti részesedéssel, a hatodik helyre pedig ezúttal a Skoda került a korábbi 8. helyről, 5,3 százalékos részaránnyal.
További Gazdaság híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÍgy juthat ingyen autópálya-matricához
Nem kell érte sokat tenni.
Itt vannak a régiós üzemanyagárak
Nagy Márton: A családok védelmében a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat.
Megvan, kik mennek a legtöbbször betegszabadságra
Állítólag nem a munkakerülők.
Stabil a hazai pénzügyi szektor
A háztartások eladósodottsága a régiós országok közül továbbra is az egyik legalacsonyabb.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Jégeső és viharos szél miatt is kiadták a risztást, de végig esni fog Pünkösd hétvégén?
Tizenhat milliárd forintot csaltak ki az államtól népkonyhát és hitéleti tevékenységet hazudva
Házasság első látásra: titokzatos hódoló tűnt fel János oldalán – mi lesz ebből?
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Időjárás: narancs riasztást adtak ki 5 vármegyére, nem tesszük zsebre, amit ma kapunk!
Háború Ukrajnában és Izraelben: Továbbra is súlyos Fico állapota, de képes kommunikálni + videó
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Pénteki sportműsor: Mezőkövesd–MTK, Falco–Szolnok
A TEK Orbán Viktor védelméről nyilatkozott a szlovákiai merénylet után
Pottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Elszabadul a pokol
Megőrültek a svédek is
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÍgy juthat ingyen autópálya-matricához
Nem kell érte sokat tenni.
Itt vannak a régiós üzemanyagárak
Nagy Márton: A családok védelmében a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat.
Megvan, kik mennek a legtöbbször betegszabadságra
Állítólag nem a munkakerülők.
Stabil a hazai pénzügyi szektor
A háztartások eladósodottsága a régiós országok közül továbbra is az egyik legalacsonyabb.