Egészen kendőzetlenül vallja az erősebb kutya b...ik elvét a David Pressman vezette budapesti amerikai nagykövetség. Legalábbis hazánk vonatkozásában biztosan ez a helyzet, amint az a legutóbbi pályázati felhívásukból is kiderül. A külképviselet a „független” újságírás és a „médiaszabadság” támogatására kiírt ösztöndíjprogramjában ugyanis egyértelművé teszi, hogy szó sincs magasröptű értékekről, vagy eszmékről, hanem jéghideg amerikai érdekek állnak az egész akció hátterében.
Ezt kerek-perec ki is mondják: „A budapesti Amerikai Nagykövetség Sajtó- és Kulturális Osztálya fenntartja magának a jogot, hogy a kért támogatási összeghez képest kevesebbet, vagy többet ítéljen meg, ahogy azt az amerikai kormány legjobb érdeke megkívánja”.
Vagyis jelentkezhet akárki, bármennyire alaposan kidolgozott projekt tervvel, azt nem szakmai alapon fogják elbírálni és dotálni, hanem úgy, hogy Uncle Sam a lehető legjobban járjon mindezzel.
Márpedig az inkumbens demokrata párti adminisztráció látható érdeke a kormánybuktatás, ahogy az Joe Biden elnöksége kezdetétől észlelhető, számos különböző megnyilvánulásukból. Ez a szándékuk például abból a tengerentúlról érkező több milliárd forintból is világossá vált, amelyből az amerikaiak közvetlenül támogatták a baloldal kampányát a tavaly áprilisi választás előtt.
De ide sorolhatók egyéb „ösztöndíjak” is, amelyekkel a „független” sajtót patronálják, s néhány hete például a Partizán marxista műsorvezetője, Gulyás Márton is részt vett egy ilyen képzésen.
Ahogy Orbán Viktor a Soros-hálózat tevékenységével kapcsolatban fogalmazott, aki fizet, az rendeli a zenét, és ahogy a tőzsdespekuláns nem finomkodik a jól felfogott (anyagi) érdekei áterőltetésében, a progresszív Biden-kabinet is bármit képes eltaposni az eszement birodalmi törtetésük jegyében.
További Poszt-trauma híreink
Borítókép: David Pressman USA nagykövet a pécsi belvárosban. (Fotó: Laufer László / Dunántúli Napló)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezPottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Ki az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezMenetelünk az atomháborúba
„Mit röhögtök, magatokon röhögtök!”
Pillanatképek a tébolyult Európából
Így kell harcolni Magyar Péter ellen
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter és a mentő kérdés
A baloldal új messiása botrányosan tájékozatlan külpolitikai kérdésekben.
Pressman, minek nevezzelek?
A most előkerült belső jobbikos pártlevél feltette az i-re a pontot Gyöngyösi náci pedigréjéhez.
Máté Gábor és a zöld pikkelyek
Elkövetődött egy hiba: Észre sem vettem, hogy gyurcsányista színház lettünk.
Kárpáti András: Gyurcsány és a zsíros kenyér
A DK-elnök ahhoz a fárasztó vendéghez hasonlatos, aki véletlenül sem veszi észre, hogy már rég a háziak agyára megy.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Napi balfék: Ez a csacsi mindent hall!
„A háborúpárti baloldaliak egy része olyan gyűlöletbeszédet alkalmaz, amely a fizikai erőszak valószínűségét is megnövelheti”
Áll az egész autópálya Budapestről kifelé, sokan menekülnek a pihenőn keresztül
Költségvetési csalás miatt nyomoz a NAV a szerencsi önkormányzatnál
Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Döntött a FIFA: kiderült, hol rendezik a 2027-es női focivébét
Egy ismert milliárdos testvérét is átverték Magyar Péter „anyósának“ bűntársai
Magyar Péter rajongója pezsgőt bontana, ha Orbán Viktort lelőnék
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Elszabadul a pokol
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezPottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Ki az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.