– Macron, mi nem akarjuk a háborúdat megvívni, nem fogjuk megvívni a háborúdat! – skandálta a tömeg az utcákon tegnap Franciaországban, ahol az emberek Emmanuel Macron elnök háborús kijelentései miatt tiltakoztak.
Így tiltakoztak a franciák Emmanuel Macron háborús uszítása ellen + videó
Utcára vonultak az emberek Franciaországban a hétvégén, így akarták Emmanuel Macron francia elnök tudtára adni, hogy nem támogatják a világháborús törekvéseit.
A francia államfő hetek óta hergeli a közvéleményt a háborús retorikával. Ahogy arról lapunk is beszámolt, többször kijelentette, hogy nem zárkózik el attól, hogy nyugati csapatok Ukrajnába érkezzenek és harcoljanak Oroszország ellen.
Vlagyimir Putyin azonban leszögezte, hogy ez egyet jelentene egy világháború kirobbanásával.
Macron nagy hatótávolságú rakétákat is Ukrajnába küldene, a francia SCALP rakétákat és a brit Storm Shadow rakétákat könnyen elküldhetné a frontra, de nagyon szeretné meggyőzni Olaf Scholz kancellárt is arról, hogy a németek a Taurus rakétákat adják át az ukránoknak.
A kancellár vonakodik ettől, mert ha nyugati fegyverrel átlőnek Oroszországba, akkor kirobban a világháború és egy atomháború is.
Macron elnök ezért megpróbálja most Annalena Baerbock német külügyminiszteren keresztül meggyőzni Scholzot. Van egy olyan javaslat, hogy Németország a briteknek adja át a Taurus rakétákat, és a britek adják oda az ukránoknak. Az még kérdéses, hogy ebbe belemegy-e Olaf Scholz.
Mindenesetre a közvélemény egyre elégedetlenebb Emmanuel Macron világháborús retorikájával.
További Külföld híreink
Ahogy arról lapunk is beszámolt, Macron háborús kijelentései tovább rontották az eddig is katasztrofális támogatottsági indexeit, a franciák csupán 28 százaléka elégedett az államfővel (februárban 29 százalék volt) és 72 százaléka a francia szavazóknak elégedetlen az elnöki munkával.
Emmanuel Macron francia elnöknek fel kell hagynia a fegyverek Kijevbe küldésével, és tűzszüneti megállapodást kellene javasolnia a közel-keleti konfliktusban részt vevő feleknek
– reagált Macron retorikájára Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.
Európában több ország is osztja ugyanakkor a francia vezetés véleményét. A balti országok mellett Csehországból és Finnországból is érkeztek olyan álláspontok, amelyek nem vetették el a nyugati katonák ukrajnai jelenlétét.
Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök háborús kijelentései miatt forrong Franciaország (Fotó: Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezEgyre több részlet derül ki a Weber-tervről
Közvetlenül az új Európai Parlament, és az új bizottság felállítása után megkezdenék a Weber-terv megvalósítását, vagyis az Európai Unióban kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását.
Putyin a nukleáris fegyverekről egyeztet Belaruszban, ettől tartott Európa + videó
A nem stratégiai nukleáris fegyverekkel való gyakorlatok második szakaszáról is tárgyal a belarusz és az orosz elnök Minszkben.
Joe Biden köszönetet mondott Kenya elnökének Haiti rendfenntartásához való hozzájárulásért
Az Egyesült Államok nem küld rendfenntartó erőket a karibi szigetországba.
Szerb elnök: a szrebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg
Ezt követően sorjázni fognak a más népirtások elismerésére, és azok dátumának emléknappá nyilvánítására vonatkozó javaslatok – jelentette ki Alekszandar Vucsics.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Megtalálta a rendőrség a verőcei hajótragédia negyedik áldozatát
Hat embert tartóztattak le adócsalás miatt, mintegy egymilliárdos a kár
A Bika ne varrja a nehézségeit mások nyakába, az Ikrek pedig bízzon a saját képességeiben!
Azahriah a Puskásban: három nap múlva koncert, de valamiért tömegével adja el a jegyeket a közönség
Személyiségteszt: sokat elárul rólad, hogy melyik macskát látod meg először
Duna-szemle Verőce után: pocsék a folyó hajózhatósága
Kozák kontra Csipes affér: a versenytársak letették a voksukat
Hollywood csúcsára tör Tyson Fury legyőzése után a vitathatatlan bokszbajnok
Verőcei tragédia: szigorú lépésre szánta el magát a BRFK
Miklósa Erika elmondta véleményét a Magyar Péter rendezvényein fellépő Rost Andrea
Egy csendes kisvárosban, szinte titokban nyílt meg Magyarország legújabb gyógyfürdője
Bejelentették az oroszok, ekkor törhet ki a harmadik világháború
Címoldalról ajánljuk