A műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságokon legutóbb 2004-ben született magyar érem, és húsz éve Budapesten a legfényesebb színű, hiszen Sebestyén Júlia meg is nyerte a női versenyt. 2005-ben hajszállal szorult le a dobogóról, s végzett a negyedik helyen azután, hogy a rövid programja a második legjobb volt. Sebestyén 2008-ban is a negyedik helyen zárt, azóta pedig versenyzőink nem kerültek dobogóközelbe. Viszont tavaly a honosított, orosz születésű Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei duó az Eb-n az ötödik, a világbajnokságon pedig a hetedik helyen zárt, s itt a második legjobb európai kettősnek bizonyult. A 19 éves Pavlova már a 2022-es Eb-n is magyar színekben korcsolyázott, akkor Nagy Balázzsal a 11. helyen végzett.
Drakula elvitte az érmünket, a magyar olimpikon az Eb-n lengyel színekben tűnt fel
Műkorcsolyázóink és jégtáncosaink úgy utaztak el a litvániai, kaunasi Európa-bajnokságra, hogy húsz év után reális esély van a magyar Eb-éremre. Nos, a párosok között a honosított, orosz születésű Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei duó, amelytől az érmet várhattuk, ma a negyedik helyen végzett. A 2022-es peking téli olimpián még magyar csapattag Scsetyinyina Julija (Ioulia Chtchetinina) lengyel színekben tűnt fel, a magyar szövetség tavaly menesztett ágazati igazgatója, Vardanjan Gurgen pedig egy holland kettős mellett.
A Pavlova, Sviatchenko duó decemberben a Grand Prix-döntőben negyedik lett, itt a német Hase, Volodin, az Európa-bajnok és vb-bronzérmes olasz Conti, Macii kettős, valamint egy kanadai páros előzte meg; s az Eb előtt mindenképpen éremesélyesnek számított. A szerdai rövid program azonban meglepő eredményt hozott. Az élcsoport így nézett ki: 1. Metelkina, Berulava (grúz) 71,30; 2. Hase, Volodin 69,63; 3. Beccari, Guarise (olasz) 67,05; 4. Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei 65,29. A címvédő Contiék hatalmas meglepetésre csak a hetedik helyről várhatták a folytatást (61,52), az egy éve ezüstérmes, szintén olasz Ghilardi, Ambrosini páros pedig az ötödik helyet foglalta el (64,87).
Ma már az időrendben második csoportban korcsolyázókat is érdemes volt figyelnünk, mert ismerősöket láthattunk. Az orosz származású Ioulia Chtchetinina a 2022-es pekingi téli olimpián még a magyar küldöttség tagja volt, az ötkarikás játékok előtt pedig Magyar Márkkal a hatodik helyen végzett az Eb-n. Hatalmas pech volt, hogy már Pekingben Magyar Márknak pozitív lett a Covid-tesztje, így nem nem léphettek jégre az olimpián. Egészen döbbenetes történet volt: aznap 67 ezer tesztet végeztek el, és a miénk lett az egyetlen pozitív eset. Magyar Márk 31 évesen be is fejezte a korcsolyázást. Ioulia Chtchetininát most lengyel színekben láthattuk, és új párjával végül a tizedik helyen végzett.
A nyolcadik helyen záró holland Daria Danilova, Michel Tsiba kettős mellett a pontszámokat várva pedig a „lihegőben” Vardanjan Gurgen tűnt fel, aki egy éve még a magyar szövetség ágazati igazgatója volt, s bár májusban hivatalosan közös megegyezéssel távozott, az elválást nem ő kezdeményezte. A „bűne” az volt, hogy túl sok az orosz származású korcsolyázó a magyar válogatottban.
Nem sok hiányzott a magyar Eb-éremhez
Nos, ebben a tekintetben semmi sem változott, és az utolsó csoportban jött a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei duónk. A versenyben ekkor Ghilardiék vezettek, a koregráfiájuk pedig olyan zenei válogatásra készült, amely Drakulát vitte a jégre vámpírvadászokkal. Pavlováék remek kűrt adtak elő tökéletes összhangban, és valamennyi elemükre még pluszpontot is kaptak, de sajnos így sem tudták megelőzni a Drakula-duót… S mivel később a németek hibáztak, a magyar duó végül Ghiraldiék mögött a negyedik helyen végzett. S bizony pontszámban is nagyon közel volt a dobogó: 195,68 és 194,02 – ennyi volt a különbség az olaszok és a mieink között. Az arany is az olaszoké lett, mert Beccariék (199,19) nyerték meg az Eb-t a grúzok, Metelkináék (196,14) előtt.
Borítókép: Ez már a múlt, amikor még a Scsetyinyina Julija, Magyar Márk párosról beszéltünk (Fotó: MTI/EPA/Anatolij Malcev)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKikéri magának a vádakat Lipcsei Péter, aki csapatával pontot, pontokat venne el Gera Zoltánéktól
Két osztályváltó kiléte kérdéses még.
Alex Ferguson magyar barátja egy szigetet kaphatott volna, ha marad kapitány
Temesvári Miklós az itthoni sikerek közben huszonöt éven át Afrikában és Ázsiában oktatta az edzőket a futballra.
Az idényben hatodik alkalommal is legyőzte a Szegedet a Veszprém, ezzel vezet a bajnoki döntőben
A szegediek csak felzárkózásig jutottak, fordítani nem tudtak.
Budapest belvárosában bulizott Szoboszlai Dominik és Dzsudzsák Balázs + videó
A magyar válogatott csapatkapitánya a DJ-pultba is beállt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Verőcei hajótragédia: a bíróság a legszigorúbb döntést hozta, a szállodahajó kapitánya börtönbe kerül
Zelenszkijt arcul csapta Németország elbukott kezdeményezése
Lehet, hogy most jött el az időd: három csillagjegy élete gyökeresen megváltozik
Nem várt következménye is lett az orosz-ukrán háborúnak a határ magyar oldalán
Csillagjegyek, akik bármikor képesek a szemedbe hazudni
Azahriah a Puskásban: már tudjuk, mennyi pénzt keresnek a tripla koncerttel – erre még egy magyar zenész se volt képes
Budapest belvárosában bulizott Szoboszlai Dominik és Dzsudzsák Balázs + videó
Ijesztő sérülés és könnyed veszprémi siker a férfi kézilabda bajnoki döntő első meccsén
Kozák kontra Csipes affér: a versenytársak letették a voksukat
Hallgattassék meg Csipes Ferenc is! – ezt kérik a hazai kajak-kenu sport meghatározó szereplői
Verőcei tragédia: szigorú lépésre szánta el magát a BRFK
Djokovics számítása nem jött be, már nincs a kezében a sorsa
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKikéri magának a vádakat Lipcsei Péter, aki csapatával pontot, pontokat venne el Gera Zoltánéktól
Két osztályváltó kiléte kérdéses még.
Alex Ferguson magyar barátja egy szigetet kaphatott volna, ha marad kapitány
Temesvári Miklós az itthoni sikerek közben huszonöt éven át Afrikában és Ázsiában oktatta az edzőket a futballra.
Az idényben hatodik alkalommal is legyőzte a Szegedet a Veszprém, ezzel vezet a bajnoki döntőben
A szegediek csak felzárkózásig jutottak, fordítani nem tudtak.
Budapest belvárosában bulizott Szoboszlai Dominik és Dzsudzsák Balázs + videó
A magyar válogatott csapatkapitánya a DJ-pultba is beállt.