Ötven éve Trabanttal támadta meg az Újpest a Mercedest

A Bajnokok Ligájában a jövő héten kezdődnek az elődöntők, ötven évvel ezelőtt éppen ezen a napon értek véget a mai sorozat elődjében, a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. Különös jelentőségű dátum 1974. április 24-e, ugyanis a legutóbb akkor játszhatott magyar csapat a fináléért: az Újpest a kor szupercsapatával, a Bayern Münchennel vívott érte párharcot. Tanulságos, a korra jellemző motívumokkal átszőtt történet kerekedik ki a két mérkőzés felidézésekor. A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült.

Gerd Müller, a Bayern játékosa kapura tör az Újpesti Dózsa-Bayern München Bajnokok Európai Kupája elõdöntõ labdarúgó-mérkõzésen a Népstadionban. Fotó: MTI/Kovács Gyula

Európában akkor ez volt a csúcspárosítás. A naptár 1974-et mutatott, és itthon az Újpest éppen ott tartott, mint tart manapság a Ferencváros: sorrendben a hatodik bajnoki aranyérme felé haladt a bajnokságban – végül hetes lett ez a sorozat –, és Magyarországon abszolút egyeduralkodónak számított. A télen edzőt váltott, Szűcs Gyula helyét Várhidi Pál vette át a kispadon, de a csapat lendületét ez nem törte meg, és nagyszerűen teljesített a nemzetközi porondon is. (A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.)

Archív

Akkor a Bajnokcsapatok Európa-kupája valóban csak a bajnokoké volt. Az UEFA 31 tagállamának az aranyérmesei nevezhettek rá, és a mezőnyhöz a legjobb tizenhat között csatlakozott a címvédő, ebben a kiírásban a holland Ajax Amsterdam. Az Újpest bombaerős kerettel vágott neki a sorozatnak, a válogatott játékosainak a száma meghaladta a tizenegyet, azaz a kispadon is kiváló labdarúgók ültek. Az első fordulóban az ír Waterford kiütése 6-2-es összesítéssel nem okozott gondot, utána viszont 1973 őszén a világhírű Benfica következett. Az első, lisszaboni mérkőzésen a világklasszis Eusebio nem kezdett, Tóth András a liláknak szerzett vezetést az 57. percben, mire a portugálok pályára küldték Eusebiót, aki néhány percen belül kiegyenlített.

A visszavágón már nem kockáztatott a Benfica, az elejétől bevetette az aranylabdását, ám Bene Ferenc parádés és Kolár Endre hatalmas góljával 2-0-ra nyert az Újpest, a Megyeri úti stadionban csaknem 27 ezren ünnepelték a továbbjutást. Ezután újabb óriási kihívás következett már 1974 márciusában, a kor csehszlovák kirakatcsapata, a válogatottak szintén teletűzdelt Szpartak Trnava.

– Még hat év sem telt a csehek 1968-as megszállása óta, és roppant ellenséges, tényleg pokoli hangulat fogadott minket – emlékszik vissza Tóth András. – Az ellenfél korán vezetést szerzett, mi pedig a második félidő derekán tizenegyeshez jutottunk. Belőttem, de a játékvezető szerint Fekete Laci korán lépett be a tizenhatoson belülre, ezért megismételtette a büntetőt, szerencsére ekkor sem hibáztam.

Újra megtelt a stadion a visszavágóra, amely szintén 1-1-re végződött, és jöhetett a magyar szurkolóknak újdonságot jelentő, a nemzetközi porondon itthon először megvívott tizenegyespárbaj, amelynek az utolsó körében a két kapus nézett szembe egymással, és Szentmihályi Antal kivédte Dusan Keketi lövését. 

Bagóért játszottak a bajorokhoz képest

Így ért el tehát a magyar bajnok a BEK elődöntőjébe. Erre korábban csak kétszer volt példa, a Vasas 1958-ban, a Győr pedig 1965-ben jutott el a négy közé. Most a spanyol Atlético Madrid, a skót Celtic és a német Bayern München várta még a sorsolást. Tóth András elmondása szerint ők a spanyolokat szerették volna megkapni, ám azzal a Bayernnel kerültek egy párba, amelyet mindenféleképpen el akartak kerülni. 

Annak ellenére is, hogy a bajorok nyögvenyelősen jutottak el idáig: a svéd Advidabergst csak tizenegyesekkel verték ki, a keletnémet Dynamo Dresden ellen többször is meglegyintette őket a kiesés szele, de végül 7-6-os összesítéssel ezt az akadályt is vették,  a negyeddöntőben pedig idegenben vereséget szenvedve téptek túl a bolgár CSZKA Szófián. 

– A nagyokosok a Belügyminisztériumban kitalálták, hogy a nagyobb bevétel érdekében nem a Megyeri úton, hanem a Népstadionban rendezik meg az első, hazai meccset a Bayern ellen – idézi fel a történteket Tóth András. – Eredetileg hetvenezer forint prémiumot szabtak meg továbbjutás esetére, nem egyénenként, hanem a csapatnak összesen, és ezt a helyszínváltás miatt megemelték százhúszezerre.

 Jól beszéltem németül, a különböző külföldi tornákról ismertem néhány német játékost. Az első meccs után Franz Rothtal beszélgettem még a pályán, és ő kérdezte, mi mennyiért játszunk. Megmondtam neki, mire elnevette magát, és elárulta, hogy nekik pontosan ugyanennyit ígértek a továbbjutásért, de fejenként és márkában.

A bajorok roppant magabiztosan érkeztek Budapestre. Udo Lattek már a meccs előtti napon kihirdette az összeállítást, és a Népsportnak ezt nyilatkozta: „A budapesti szoros mérkőzés, esetleges kis arányú győzelem után Münchenben biztosan továbbjutunk, és végre valóra váltjuk régi álmunkat: megszerezzük a BEK serlegét.” Mondhatni, a számítása bevált. A Bayern olyan futballistákkal, mint például Sepp Maier, Franz Beckenbauer, Paul Breitner, Hans-Gregor Schwarzenbeck, Cony Torstensson, Gerd Müller és Uli Hoeness a magyar kapus, Szentmihályi Antal hibájából szerzett vezetést 80 ezer néző előtt, végül a 82. percben Fazekas László alakította ki az 1-1-es végeredményt.

Újpesti Dózsa—Bayern München 1-1 (0-0), 1974. április 10. Népstadion, 80 000 néző. Vezette Gonella (Lops, Branzoni), mindhárom olasz.  FC Bayern München: Mayer — Beckenbauer — Breitner, Zobel, Schwarzenbeck, Hansen — Roth, Kappelmann — Torstensson, Müller, Hoeness. Újpesti Dózsa: Szentmihályi — Noskó, Harsányi, Horváth, Kellner — Dunai III., Tóth — Fekete, Bene, Fazekas, Zámbó.  Csere: Roth helyett Dürnberger az 52. percben. Góllövő: Torstensson a 65. percben, Fazekas a 82. percben. Sárga lap: Harsányi a 27. percben, Zobel a 30. percben. Szögletarány: 13:6 (7:4) az Újpesti Dózsa javára.

– A hazai döntetlen után tudtuk, hogy esélyünk sincsen a visszavágón – ismeri el Tóth András. – Ennek ellenére a 72. percig csak egy góllal vezettek a bajorok, ha találunk egy gólt, akkor talán reménykedhettünk volna, de ők szereztek még kettőt. A kiesés ellenére azt mondom, 

a keleti blokkból indulva az elődöntőbe jutni nagy tett volt a részünkről, és a továbbjutás nem Szentmihályi Antal hibáján múlott. A németek más világot képviseltek, sütött róluk az önbizalom, és a megjelenésük is más volt. Mi kimentünk a magunk pólójában és gatyájában, ők pedig a legkorszerűbb Adidas szerelésben feszítettek.

Nem jutottunk döntőbe, de a tekintélyünk megnőtt, az évtized végéig rendszeresen kaptuk a meghívókat a téli és nyári spanyolországi nagy tornákra és Dél-Amerikába, amivel rengeteg pénzt kerestünk – nem magunknak, hanem a klubnak.

Bayern München—Újpesti Dózsa 3-0 (1-0), 1974. április 24. Bayern München: Maier — Hansen, Beckenbauer, Schwarzenbeck — Zaber, Roth, Breitner — Torstensson, Hoeness, Müller, Kappelmann. Újpesti Dózsa: Szentmihályi — Kellner, Harsányi, Horváth, Noskó — Dunai III, Tóth, Zámbó — Bene, Fazekas, Nagy. Csere: Noskó helyett Fekete a szünetben, Roth helyett Dürnberger a 63. percben, Tóth helyett Hegyi a 78. percben. Góllövő: Tonstepsson a 36. percben, Horváth (öngól) a 72. percben, Müller a 81. percben. Szögletarány: 7:5 (1:3) az Újpesti Dózsa javára.

Ahogyan a második mérkőzésen pályára lépett fogalmazott később: „Olyan volt ez, mintha egy Trabanttal kellett volna versenyre kelnünk egy Mercedes vagy egy BMW ellen.” A két csapat közötti különbséghez egy szakmai adalék. Udo Lattek a magyar bajnokról szólva ezt mondta: „Az Újpesti Dózsa kiváló együttes, elsősorban a gyors támadások mestere. Igaz, hogy közben szükségük van egy-egy kis pihenőre, de ez más kérdés.” Elfelejtett tény, hogy a két elődöntő között április 17-én Dortmundban a müncheniekre épülő német válogatott 5-0-ra győzte le a meccsen hat újpestit bevető magyar nemzeti együttest, ami pontosan árulkodik a két ország futballjának a különbségéről. 

Távol az elődöntő szintjétől

A Bayern München álma megvalósult: a története során először megnyerte a BEK-et, az Atlético Madrid ellen 1-1-re végzett, akkor megismételt döntőt rendeztek, amelyen 4-0-ra kiütötte a spanyolokat. Ezután pedig kétszer is megvédte a címét – közben a német válogatott „mellesleg” néhány hónappal az Újpest elleni mérkőzések után világbajnok lett –, ma pedig már hatszoros győztese az 1992 óta Bajnokok Ligája néven futó sorozatnak. Ami pedig a magyar klubcsapatokat illeti: a lilák 1974-es elődöntője óta egyik sem jutott el még a közelébe sem ennek a szintnek. Manapság már a csoportkör is bravúr, így finoman fogalmazva is alighanem nagyon sokáig az Újpest marad az a csapatunk, amely ott lehetett a döntő kapujában…