A szerkesztőségből kora este készített képen látszik, hogy a stadion melletti felüljáron lépésben halad a kocsisor, a környéken rengeteg rendőr és szurkoló tartózkodik, a rendőrautók szirénái mellett az égen cirkáló helikopterek zaja hallatszik. A Hír TV tudósítója a helyszínről arról számolt be, hogy a Könyves Kálmán körút ezen szakaszát lezárták, valamint a biztonsági okokból ide szállított vízágyú is megérkezett. A meccs helyszínéről, az Arénából a továbbiakban percről percre tudósítunk, tartsanak velünk!
A szurkolók egy része az esti Magyarország–Románia labdarúgó-Európa-bajnoki selejtező mérkőzés helyszínéhez, a Groupama Arénához érve kezdett sörösüvegeket, petárdákat dobálni a rendőrökre, akik erre
válaszul hátrébb szorították a csoportot – írta az MTI. A rendőrök könnygázt is bevetettek, gumibotot használtak, és a stadionnal szemközti Népligethez szorították a szurkolókat, akik tovább dobálták az üvegeket és a petárdákat. A demonstrálók közül a rendőrség 13 főt emelt ki és állított elő. Egyúttal felszólították a demonstráció szervezőjét, hogy ha a demonstráció újra elveszítené békés jellegét, azt oszlassa fel. A szurkolók egy része kövekkel és fém szemeteskukákkal is dobálta a rendőröket, valamint színes füstgránátokat is közéjük hajítottak, több rendőrt eltaláltak. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI-nek azt mondta: a magyar–román futballmérkőzés helyszínéhez közel bejelentett demonstráció „elvesztette békés jellegét”.
A román szurkolók is megérkeztek autóbuszokkal a stadion másik oldalára, a magyar ultrák egy része arra indult.
Az MTI tudósítója arról számolt be péntek délután, hogy futballszurkolók több száz fős csoportja vonult végig péntek délután a Deák tértől a Károly körúton és az Üllői úton át a Groupama Aréna felé, ahol este a Magyarország–Románia labdarúgó-Európa-bajnoki selejtező mérkőzést rendezik.
Útközben a „Ria, ria, Hungária!” rigmust skandálták, petárdákat robbantgattak, a tömegből többen üvegeket, palackokat dobáltak. Egy szurkoló megsérült, hozzá mentőt kellett hívni.