Kornélia 2024. március 3.
logo

A téma Bárdossy

P.G.
1999.11.12. 23:00

– Tiltakozásra szólítunk fel minden jó szándékú embert az utóbbi hónapokban egyre inkább felerősödő szélsőjobboldali, rasszista és antiszemita politikai és kulturális offenzíva ellen. A MIÉP-es parlamenti képviselők – felelős tisztségviselők hallgatólagos támogatásával – Magyarország második világháborús szerepének felülvizsgálatára törekednek, háborús bűnösök – elsőként Bárdossy László – politikai rehabilitását követelik, akit közvetlenül felelősség terhel a délvidéki bevonulásért, a III. zsidótörvény parlamenti elfogadtatásáért, amely a hazai holokauszt előtt nyitott kaput – áll az MSZP tudományos tagozatának és több, magát függetlennek nevező tudós közleményében. A tiltakozók november 25-re demonstrációt szerveznek a Parlament elé. – Bárdossy László esetében külön kell választani a politikai felelősség és a bűnösség kérdését – nyilatkozta lapunknak Szakály Sándor történész, a Hadtörténeti Intézet megbízott főigazgatója. Szerinte a bíróság akkor járna el helyesen, ha támogatná a perújrafelvételre irányuló kezdeményezést, ugyanis az egykori miniszterelnök nem követte el azokat bűncselekményeket, amelyekkel megvádolták. Mint fogalmazott: mindazoknak meg kell adni azt a lehetőséget, akiket politikai koncepciók miatt ítéltek el vagy végeztek ki korábban, hogy a független bíróság tisztázza ártatlanságukat avagy bűnösségüket.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.