A magyarok ára

Vajon másnap kimehetne-e az utcára az a szerb politikus, aki Belgrádban kiállna a sajtó elé, és azt nyilatkozná: ő ellenzi a horvátországi, bosznia-hercegovinai, koszovói szerbek kettős állampolgárságát? Vajon mit kapna a hazai balliberális elittől az a zsurnaliszta, aki le merné írni, hogy az Izraelbe kivándorolt magyar zsidóknak nem jár a magyar állampolgárság? Megkérdezte-e az egykori NSZK kormányát egyetlen adófizető német arról, hogy mennyibe került kivásárolni a szászokat Ceausescu diktatúrájából?
Tényleg, beszéljünk a szászokról! Erdélyből a huszadik század végén eltűnt egy nép, és emiatt csak tárgyi emlékei maradtak egy egykor virágzó, igen érdekes kultúrának, mert a német kormány úgy döntött, nemzettársait nem hagyja Ceausescu embertelen diktatúrájának kiszolgáltatottan. Szó szerint kivásárolták az embereket, s bár a pontos összeget nem tudni, a vélekedések szerint ezer és tízezer márka körül fizethettek néha gazdasági segélyek, máskor pedig (mert a román hatóságok nem voltak szégyellősek) készpénz formájában. Negyedmillió ember hagyta el az országot 1975 és 1990 között, s azonnal állampolgárságot és munkahelyet, az idősek nyugdíjat, a gyerekek pedig iskolát kaptak, és ezt mindenki természetesnek tartotta.
Itt arról folyik a vita, hogy mibe kerül nekünk a kettős állampolgárság. A huszonhárommillió román „munkavállaló” után (copyright: Kovács László) most két és fél milliós magyar „csürhe” érkezése várható, a hivatalos hatástanulmányok szerint ezek hajléktalanok, bűnözők, fogyatékosok, nyugdíjasok és gyerekek, szóval mindenféle kedvezményekre szorulnak a honi adófizetők pénzéből.
A legnagyobb határon túli magyar közösségnek helyt adó Erdélyben ősszel felmérést készíttetett a Magyar Polgári Szövetség Autonómia és kettős állampolgárság – igény és támogatottság a székelyföldi magyarság körében címmel. A tömbmagyar régiónak számító Hargita és Kovászna megyékben, valamint a történelmi Marosszék régióban ezerötven fős mintán készült közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Székelyföldön a lakosság nagy többsége hallott róla, és ismeri a romániai magyarság autonómiatörekvéseit, és a megkérdezettek 88 százaléka egyet is ért ezekkel. Az emberek szerint az autonómia és a kettős állampolgárság egymást kiegészítő fogalmak, utóbbit a megkérdezettek 87 százaléka tartja fontosnak a romániai magyarság számára, és majdnem ugyanenynyien valószínűleg igényelnék is (kevesebb mint tíz százalék válaszolta azt, hogy nem élne vele). A székelyföldiek szerint ez elsősorban az összmagyarsághoz való tartozás érzésének a megerősítését szolgálja (25 százalék), mintsem a személyes boldogulást (23 százalék). Ezt a lehetőséget követi a határokon átívelő nemzeti újraegyesítés (24 százalék). A mintába került személyek csupán hét százaléka jelölte meg a Magyarországra való áttelepedést mint a kettős állampolgárság igénylésének célját! Ez a szám kisebb, mint az elmúlt tíz évben mért népességfogyás – holott a természetes elhalálozás mellett elsősorban az anyaországba és nyugatra emigráltaknak köszönhető a szomorú statisztika, a többségi nemzetbe való beolvadtak aránya előbbieknél jóval kisebb.
A huszonhárommillió román munkavállaló érkezésével három éve megriasztott magyar választópolgárok azt már valószínűleg nem tudják, hogy az Orbán–Nastase-egyezmény alapján egyetlen munkavállaló, azaz egy pincér jött ide három hónapra dolgozni. Idén május óta, az unióhoz való csatlakozásunk napjától elméletileg szabadon telepedhetnének le nálunk a szintén uniós állampolgárságú felvidéki vagy szlovéniai magyarok, de eddig nem hallottam tömeges költözési hullámról.
Ha elégszer mondjuk ezeket az érveket, december ötödikén talán nem kell csalódniuk saját nemzetükben magyarok millióinak a határ mindkét oldalán.