Vida József edzői karrierje a sydneyi olimpia után felgyorsult, sorra érkeztek a válogatott szintű versenyzők a csoportjába a szombathelyi Dobó SE-ből. A volt kalapácsvető 40 évesen Európa egyik legjobb dobóedzője lett, miután a kalapácsvető Annus és a diszkoszvető Fazekas 2002-ben Eb-aranyat nyert, tavaly pedig mindketten vb-ezüstöt szereztek. Athénban nagyon közel került ahhoz, hogy legendává váljon, ugyanis még sohasem volt olyan magyar atlétaedző, akinek egy olimpián két tanítványa is győzni tudott. Aztán doppingvétség miatt versenyzőit kizárták, Fazekas át sem vehette az aranyérmét, Annusnak pedig vissza kellett adnia.
– Nagyon megviselt az eset – magyarázta Vida József. – Szinte fel sem tudtam fogni, amikor elkezdődött a hadjárat ellenünk. Tehát igazából örülni sem tudtam még az aranyaknak, amikor már védekezni, magyarázkodni kellett. Az olimpia utáni szörnyű napokat csak úgy tudtam átvészelni, hogy Szombathely és a Haladás is kiállt mellettünk. Szemtől szembe senki sem vádaskodott, a kollégák sem tettek rosszindulatú megjegyzéseket. Az élet azonban nem állt meg. Ugyan a veszteségünk erkölcsileg és anyagilag is jelentős, de folytatni kell.
Vida csoportja számára hétfőn kezdődik a felkészülés. Kérdéses azonban, hogy ki jelenik majd meg az első edzésen. A harmincegy éves Annus Adrián bejelentette a visszavonulását, a nemzetközi Sportdöntőbíróság jövő évi ítéletétől függ, hogyan alakul a jövője. Fazekas ugyan a következő olimpiáig versenyezni szeretne, de csak akkor kezdi el az edzéseket, ha nem tiltják el, és lesz mire készülnie. Korábbi sérüléséből felépült az ifjúsági kalapácsvető világbajnok, Horváth József, aki az idén 72 méterig jutott, de zavartalan felkészülés esetén jövőre jól szerepelhet az utánpótlás Eb-n. A szintén ifjúsági világbajnok Kéri Andrea átigazolási ügye megoldódott, elkezdte főiskolai tanulmányait, s csak rajta múlik, hogy meddig dobja a kalapácsot. Botfa Péter kalapácsvető kitűnően kezdte az idényt (80,37), utána viszont megsérült. Jelenleg egészséges, az edzéseken derül ki, hogy a gerince bírja-e a terhelést. A korábban szintén sérüléssel bajlódó súlylökő Kiss Szilárd is újra kezdi, vissza akar térni a válogatottba.
– Nem titkolom, az olimpián a mennyországból a pokolba jutottam. De hiszek abban, hogy van visszaút. Szerencsére tehetségekben nincs hiány, az viszont gondot jelent, hogy az egyesület pénzügyi helyzete bizonytalan, így nem tudunk hosszú távra tervezni. Pedig ahhoz, hogy a tehetségekből világklasszisokat neveljünk, idő kell.
Vida a doppingbotrány után sem adja fel, fiatal edző még. Az elmúlt években volt mesterétől, Németh Páltól „örökölte” a nemzetközi szintű versenyzőket. A jövőben a nevelőmunka nehézségét is neki kell vállalnia, így viszont jóval hosszabb út vezet arra a csúcsra, amelyhez nagyon közel volt Athénban.
Jelentős áttörés készül az energiatárolásban
