A Mol megelőzte az OMV-t

Erdősi Csaba
2004. 11. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tovább folytatja menetelését a Mol: a magyar nemzeti olajtársaság az idei év első harmadában 189,2 milliárd forintos üzleti és 153,4 milliárd forintos nettó eredményt ért el, tőzsdei kapitalizációja pedig 7,3 milliárd dollárral a csütörtöki börzezárásra meghaladta legnagyobb térségbeli riválisa, az osztrák OMV értékét.
A társaság vezérigazgatója, Mosonyi György a masszív eredményt a kedvező iparági környezettel és a Mol korábbi jó befektetéseivel magyarázta. Példaként elmondta: a pozsonyi és a százhalombattai finomító az elmúlt időszak beruházásai nyomán alkalmassá vált arra, hogy az olcsóbb, ám magas kéntartalmú, Ural típusú kőolajat is feldolgozza, s ezzel lépéselőnybe került azokkal a finomítókkal szemben, amelyek a drága, alacsony kéntartalmú Brent-keverékre vannak utalva.
A kutatás-termelés üzletág eredménye az idei év első kilenc hónapjában 6,3 milliárd forinttal 43,7 milliárd forintra emelkedett, a növekvő szénhidrogén-kitermelés, a költségek lefaragása (a szibériai olajkutak kitermelési ára a tavalyi 3,8 dollár/hordóról idén 2,5 dollár/hordóra csökkent) és a nagyobb szállítási árak hatására. A feldolgozás és kereskedelem ágazat üzleti eredménye 115 milliárd forintot tett ki, ebből 57,1 milliárd forinttal részesedik a Slovnaft. A beruházásokkal kapcsolatban Mosonyi György elmondta: a Mol helyzete lehetővé teszi a további terjeszkedést, például a horvát INA-ban való nagyobb rész megszerzését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.