Abbász követheti Arafatot

Hírösszefoglaló
2004. 11. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Január 9-én tartják meg a palesztin elnökválasztást – jelentette be tegnap Ramalláhban Rauhi Fattúh, a Palesztin Hatóság átmeneti elnöke. Fattúh elmondta, hogy a jelöltállítás hivatalosan november 20-án kezdődik, és tizenkét napig tart majd. Folytatják majd a választási névjegyzékek
összeállítását, hogy ezeken azok is szerepelhessenek, akik az év során korábban megkezdett regisztráció alkalmával kimaradtak. Az elnökválasztáson a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) fő erejét adó Fatah hivatalos jelöltje Mahmúd Abbász, a PFSZ új vezetője. Mint azt egy neve elhallgatását kérő palesztin illetékes közölte: Mahmúd Abbászt, mozgalmi nevén Abu Mázent a Fatah központi bizottsága tette meg elnökjelöltté két nappal Arafat temetése után.
Szintén vasárnap Ahmed Korei miniszterelnököt jelölték ki a palesztin nemzeti biztonsági tanács élére – mondták palesztin források. Ezt a posztot haláláig szintén Arafat töltötte be. Este palesztin fegyveresek rontottak be Gázában a Jasszer Arafat halála miatti gyász megülésére felállított sátorba és lövéseket adtak le tiltakozásul a palesztin vezető mérsékelt utódja, Mahmúd Abbász jelenléte miatt. A lövöldözés két ember életét kioltotta és többeket megsebesített – számoltak be szemtanúk és kórházi források.

Meghalt Fathi Arafat, a minap elhunyt Jasszer Arafat palesztin elnök 71 éves öccse – közölték vasárnap izraeli források. Rákbetegség végzett vele. Fathi Arafat orvosként a Vörös Félhold Társaság nemzetközi segélyszervezet palesztin tagszervezetének vezetője volt. Két héttel korábban ismertté vált, hogy már egy ideje súlyos állapotban feküdt, és kezelést kapott abban a kairói kórházban, amelyet ő alapított és vezetett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.