Árverések futószalagon

Jó néhány galériatulajdonos már az év elején megszerzett műtárgyak közül is a karácsonyi időszakra időzíti a legjobb darabok piacra dobását, hiszen az esztendő legnagyobb ünnepe előtt az emberek kevésbé árérzékenyek. Már csak azért is így van ez, mert ajándékról van szó, s így a kiválasztásnál az a legfontosabb szempont, hogy minél nagyobb örömet szerezzünk szeretteinknek.

2004. 11. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éves forgalmuk harmadát decemberben érik el a műkereskedők, ami egyértelműen a karácsonyi ajándékvásárlási szezonnak tulajdonítható. Az aukciós házak is a decemberi hónapra koncentrálnak. Mint bárhol a világon, hazánkban is a nagy nekilendüléssel induló, az áprilist és a májust felölelő tavaszi, s a szeptemberben, kisebb lendülettel kezdődő őszi, majd az ebből kiinduló, november derekától szinte karácsonyig tartó, a csúcsot jelentő téli szezon jelenti a műtárgypiac jelentős időszakait.
A Kieselbach Galéria december 10-én rendezi festményárverését, a Mű-Terem Galéria pedig néhány nappal utána. A Nagyházi Galéria és Aukciósház is hagyományosan decemberre, idén Mikulás napjára időzíti a régi (azaz a XX. század előtti) mesterek műveit felvonultató árverését. Ezen a napon a Belvárosi Aukciósház is festményt árverez. A debreceni Villás Galéria december 11-én tart festményárverést a cívisvárosban, ám ekkor egyéb műtárgyak is kalapács alá kerülnek.
Karácsony előtt látványosan megszaporodnak az elsőrendű ajándékként szolgáló darabokat, ékszereket, műtárgyakat kínáló aukciók. Kiemelkedik közülük a BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. ékszer- és műtárgyárverése december 8-án – a cég másnap festmény-, szőrme- és bőrárverést tart –, s Nagyháziék ugyanezen tematikájú (ékszer, ezüst) aukciója december 11-én. A Villás Galéria december 13-ra hirdette meg karácsonyi művészeti kamaraárverését, a Belvedere Szalon december 4-én és 5-én művészeti aukciót, december 18-án pedig karácsonyi művészeti kamaraárverést rendez, így azoknak is van esélyük aukción ajándéktárgyat vásárolni, akik az utolsó pillanatban eszmélnek. Emellett bélyegeket árverez december 16-án az RFR Profila, képeslapokat december
4-én az Árverés 90 Bt. Könyvárverés is lesz többek között az Árverés 90 Bt. (december 9.), a Honterus Antikvárium (december 10.), Debrecenben a Bihar Antikvárium és a Villás Galéria (december 14.), Esztergomban pedig a Laskai Osvát Antikvárium (december 5.) jóvoltából.
A műtárgyak zöme eleve alkalmas ajándéknak, ám karácsony előtt a szokásoshoz képest jóval szélesebb a választék. Érdemes tehát beszereznie és átböngésznie az általa érdekesnek tartott aukciók katalógusait annak, aki műtárggyal szeretné meglepni szeretteit, ugyanakkor a régiségkereskedésekben, galériákban is célszerű körülnéznie, hiszen nem csupán árverésen történő beszerzésben kell gondolkodni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.