Csúsznak a társaságok agrárpénzei

Hírösszefoglaló
2004. 11. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csupán a kistermelők jutottak egyelőre hozzá az előre hozott uniós területalapú támogatásokhoz, ezért az ágazati érdekképviseletek Németh Imre mezőgazdasági miniszterhez fordultak segítségért. A Világgazdaság cikke szerint a társas vállalkozások azért nem juthatnak hozzá a brüsszeli pénzhez, mert a kifizetőként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) nem készült fel a nagy öszszegek mozgatására, ráadásul működésének több szabálytalanságát is ki kell javítania.
Az Európai Unió az idén több mint 77 milliárd forint területalapú támogatásban részesíti a magyar mezőgazdaságot. Ezen pénzek kifizetése eredetileg decemberben kezdődött volna meg, de mivel az Európai Bizottság az új tagországok számára lehetővé tette, hogy előbbre hozzák ezt a dátumot, a kiutalások már október 16-án elindultak – elvileg. Gyakorlatilag azonban csupán 60 ezer kistermelő jutott hozzá eddig a pénzhez, 170 ezren azonban még várják a dotációt. A területalapú támogatásra jogosultaknak hektáronként csaknem 18 ezer forint támogatás jár. Előre hozott támogatásként ennek nyolcvan százalékát vehetik fel az idén, a maradék kifizetése januártól esedékes.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.