Fejbe lőtte ellenfelét

A budapesti nyomozók elfogták és őrizetbe vették a tegnap hajnalban a fővárosi, Üllői úton elkövetett emberölés elkövetőjét, aki beismerő vallomást tett. A veszekedés és verekedés után a szórakozóhely előtt fejbe lőtt fiatalemberrel a diszkóban korábban provokált ellenfele végzett.

Zsilka László
2004. 11. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogták és őrizetbe vették a tegnap hajnalban az Üllői úton elkövetett gyilkosság gyanúsítottját a budapesti rendőrök. A harmincnégy éves C. Erik beismerte, hogy ő ölte meg egyetlen lövéssel a harmincegy esztendős H. Attilát, aki korábban a diszkóban provokálta és megverte – mondta lapunknak Bodnár Zsolt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozó főosztályának vezetője. C. Erik a bántalmazás után kórházba ment, ahol ellátták sebeit, majd otthon magához vette a pisztolyát és visszament a szórakozóhelyre, ahonnan az ott tartózkodó H. Attilát kihívta az utcára. Ott, a kispesti Sting klub előtt egyetlen lövéssel végzett vele. Az áldozaton a mentőszolgálat munkatársai már nem tudtak segíteni, a helyszínen életét vesztette.
A rendőrség a szemlebizottság munkájának megkezdésével egyidejűleg hozzálátott a tanúk felkutatásához és meghallgatásához – mondta lapunknak Bodnár Zsolt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a környékbeli edzőtermek látogatóiból álló tagok is összeszólalkoztak az Üllői úti klubban az elkövetővel. A főosztályvezető közölte: nincs olyan értesülésük, amely bérgyilkosságra vagy előre kitervelt emberölésre utalna. A tanúk elmondása alapján az valószínűsíthető, hogy valaki megjegyzést tett a másik kerületben lakó, tehát idegen C. Erikre, aki nem bírta elviselni a sértést és a megalázást. A későbbi sértett kiment az utcára, s nem sokkal távozása után a bentiek dörrenést hallottak. Amikor ők is kiértek, azt látták, hogy a szerencsétlenül járt ember összeroskad, és a fejéből dől a vér.
Az elhunyt férfit jól ismerték a kispesti rendőrök, bár jogi értelemben nem számított büntetett előéletűnek. Környezetében, baráti körében több kigyúrt, a küzdősportokban jártas fiatalember volt.



Fővárosi lövöldözések.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.