Fókuszban a hiány

2004. 11. 26. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemzetgazdaságunk legnagyobb problémáját a külső és az államháztartási deficiten túl a politikai, szakmai és szociális partnerek közötti együttműködés elhanyagolása okozza, ami súlyos, százmilliárd forintokban mérhető károkat okoz – jelentette ki Draskovics Tibor a GKI Gazdaságkutató Rt. üzleti konferenciáján. A pénzügyminiszter szerint ha a gazdaságpolitika nem tudja rövid távon kezelni ennek a problémáját, hosszú távon fennmaradó negatív hatást fejt ki a gazdaságra.
A konferencián szintén felszólaló Varga Mihály, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy óriási szakadék található a kormányzati ígéretek és tervezési folyamatok, valamint a valóság között. A Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője utalt az Európai Uniónak tavasszal benyújtott magyar felzárkózási programra, amelynek mutatószámaihoz képest mind az államháztartási hiány, mind pedig az államadósság tekintetében jóval kedvezőtlenebb adatokra lehet számítani. Varga hangsúlyozta: a kiszámíthatatlan gazdasági pálya, valamint a külső és belső egyensúlytalanság egyre komolyabb problémát okoz a gazdaság szereplőinek.



Magyaráz a pénzügyminiszter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.