Üzleti hasznot jelent Gyurcsány Ferenc számára, hogy az MSZP Felelős döntés című kampánykiadványa, amely a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazási kérdés kapcsán a nem szavazatra buzdít, a székelyudvarhelyi Infopress nyomdában készült – mondta Szijjártó Péter (Fidesz) egy, a HVG-ben megjelent cikkre hivatkozva. A szóban forgó nyomda ugyanis egy Altus-leányvállalattól szerzett be a nyomáshoz szükséges gumihengereket. A miniszterelnök cége, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt. 75 százalékban tulajdonosa annak a Béta-Roll Hengergumizó Rt.-nek, amelynek székelyudvarhelyi leányvállalata, a nyomdaiparban használatos gumihengerek előállításával foglalkozó Beta-Roll Srl. szállítói kapcsolatban áll az MSZP-s kiadványt készítő nyomdával. Szijjártó szerint a nyomdában dolgozók arról számoltak be, hogy a Béta-Roll Srl.-nek többmilliós megrendelést adott a székelyudvarhelyi nyomda. A Felelős döntés című újság nyomtatásához – tette hozzá – 120-130 darab hengerre van szükség, így több millió forintnak megfelelő összeghez jutott a szocialista miniszterelnök cége. – Jóllehet Gyurcsány Ferenc az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt. napi irányításban nem vesz részt, ám a nagyvállalkozást nem adta el, így haszna származik a bevételekből – szögezte le a politikus.
*
Megírtuk, hogy a kampányújság – amelyben egy-egy terjedelmes, Gyurcsány Ferenccel és Hiller István MSZP-elnökkel készült interjú is olvasható – tömeges áttelepüléssel, negatív gazdasági következményekkel riogat.
Szijjártó emlékeztetett, sokan felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy erdélyi magyar emberek közreműködésével kell készülnie egy olyan kiadványnak, amelyet aztán a készíttető itthon arra használ fel, hogy éppen őellenük, a kettős állampolgárság megadása ellen kampányoljon. Korábban azt feltételezték az emberek, jegyezte meg a politikus, hogy az MSZP azért nyomtatja a kampánylapot Székelyudvarhelyen, mert ott olcsóbb elkészíttetni. Nyakó István MSZP-szóvivő nem cáfolta, hogy az említett cégben tulajdonos az Altus Rt., ám, mint mondta, az nyomdai gumihengereket gyárt, így az országban és azon kívül akár több tucat nyomda vásárolhat tőle. – Ha ez a cég a Magyar Nemzet nyomdai előkészítésében is részt venne, ha a Heti Válasz nyomdai gépeihez is szállítana különböző alkatrészeket, akkor az azt jelentené, hogy Gyurcsány Ferencnek van érdekeltsége a Magyar Nemzetben, adott esetben a Heti Válaszban? – kérdezte magyarázat gyanánt a szocialista politikus, aki szerint itt inkább „árnyékra vetődésről” van szó.
A HVG tényfeltáró cikke szerint az Altus-cégcsoport virágzik. Az írás egyebek mellett kitér a Motim Rt.-re, amely tavaly csaknem 12 milliárd forint árbevételt ért el, és a fent említett Béta-Roll Hengergumizó Rt.-re, amelynek székelyudvarhelyi és újvidéki leányvállalata az elmúlt évben 30 millió forint osztalékot termelt. Megemlíti ugyanakkor az összeállítás, hogy totális bukásnak egyedül a martfűi Tisza Műtalp- és Gumigyártó Kft. ügye tűnik; a korábban a Varsói Szerződés katonai surranóinak talpát előállító cég 1998 óta tartozik az Altus-csoportba. A kft. 1999-ben elrendelt felszámolása a végéhez közelít, tartozásai várhatóan 100 millió forint alatt maradnak. A hitelezők közül csak egy jelzáloggal is felvértezett bank juthat pénzéhez, néhány szállító és az állam azonban hoppon marad.
Kiderül az is a HVG-cikkből, hogy a belvárosi Képviselői Klub (KK), amely ingatlan a Gyurcsány tulajdonában lévő Altusé, várhatóan jövő tavasszal bezárja kapuit. A KK üzemeltetője a Miniszterelnöki Hivatal cége, a Human-Jövő 2000 Kht., amely évi 1,1 millió forint bérleti díjat fizet az Altusnak. A politikusok legfőbb találkozóhelyeként számon tartott KK funkcióját bezárása után az ugyancsak belvárosi Majd Leonard étterem veheti át, amely ingatlan pedig Erdős Ákos nyomdaipari vállalkozó tulajdonában áll. Erdős Ákos neve az utóbbi hetekben a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja révén vált széles körben ismertté. A miniszterelnök üzleti partnereként elhíresült Erdős cége, a Láng Rt. 3,2 milliárd forintért jutott hozzá az évi félmilliárd forint hasznot hozó társasághoz.
Ítélet a Gigastorage-ügyben.
Nincs uniós kifogás.
Trianon szelleme.
Cáfolt baloldali állítások.