Hogyan legyél humoralista (59.)

(AMI AZ ÚJ ÖNÁLLÓ ESTEMBŐL MAJD KIMARAD)
Immár harmadízben jelentetem meg azokat az írásaimat, amik (lásd, mint fent). Nem feltétlenül kronológiai sorrendben közlöm ezeket, most mégis ez az 1989. X. 10-es odakerül a múlt heti, ugyancsak 1989-ben íródotthoz.
KI VISZI ÁT A PARTOT A TÚLSÓ PARTRA?
MUK
(Majd Úgyis Kiderül)
vagy, tán:
(Megint Ugratás Kezdődik?)
TALÁLKOZUNK MINDEN 42. ÉVBEN
SZENZÁCIÓ!
AZ ÚJ PÁRTNAK AZ MSZMP LETT A JOGELŐDJE
Két választás Magyarországon.
(Még csak egy volt meg!)
Megkísérlek egy-egy sajnálatosan el-nem-hangzott interview-t, hozzászólást utólag rekonstruálni a kongresszusról (méltányosan kis kával), mindenfajta további szemét (sz) tárolás nélkül, és megpróbálok szóra bírni az utcán, egy-egy hallgatag többséget. Kezdem a negatív elő- (és utó) jelűekkel.
AZ ÖNLELEPLEZŐ
– aki hirtelen „reformer” lett, de jaj, ha a kezébe megint hatalmat adsz, mert:
– Én kérem egy előítélettel terhes világban élek, ahol eleve beskatulyázzák az embereket, és ezért már senki sem hiszi el rólam, hogy én egy kifejezetten rosszindulatú ember vagyok, aki minden idegszálammal, minden eszközt felhasználva, mindig csak rosszat akarok.
Most és majd mindig.
Persze azt előre be kell kalkulálni, hogy esetleg valakinek talán még öröme is lehet, amit már én sem tudok majd megakadályozni. Én belátom, hogy az emberek ösztön- és indulatlények, van bennük egy egészséges jóindulat, életigenlés, és ezért egyszerűen még ezek után is képtelenek elhinni – mivel annyit hazudtunk nekik –, hogy most tényleg – biztosíthatom –, tehát higgyék el végre, hogy most már maradéktalanul, még az eredeti elképzelést is felülmúlóan, csakugyan, megnyugtatóan: nagyon rossz lesz!
A GÖMBÖLYDEDEN HÁRMONIKUS
Már bocsánat, hogy a csapos közbeszól – nem tudom, a jobb kezemmel felfelé, jó helyen kopogtatok? Az utca embere vagyok. Nekem kérem hiába ragozzák ezt a randa, grízhaluskás más-állapotot, csakis a szép gyöngyöző körtócsákra áhítozom. (Mert okádok.)
Jómagam is egy szép, hármonikus, gömbölyű embert hordozok. Nekem kérem mindenem gömbölyű. Gömbölyű a szemem, a szám, a (hirtelen) mozdulatom… még a fejemből is gömbölyű gömbvillám gondolatok jönnek ki, és nem háromszögletűek, mint egy reménytelen kerekasztal-konferencia.
Gömbölyűek a vágyaim is – itt vannak kérem… direkt eltettem. A legszívesebben mindent gömbölyűvé tennék magam körül.
Nálam például az adósságainkból a hosszú „ó” visszacsücsörödne, a milliárdból mégsem billiárd lenne, mint a golyó, mert az már nem elgurulna, hanem begurulna, mint egy népharag, és kiütné az összes bábut, valamint egy-két főmozgalmár főmozgatót.
A súlyaink is, amik ránk nehezednek, hogy megszépüljenek: csak gömbölyűek lehetnének, és úgy szabadulnánk meg tőlük a legrövidebb úton, ha kötelezővé tennénk – tőlünk a KGST-országok felé – a súlylökést. Valamint a szakítást. És nem az emelést. (Mármint a súlyemelésben.) Vagyis a súlyok egyenlőbb elosztását a közteher-beesésben.
A TÚLÉLŐ
– Elnézést, szintén az utcáról jelentkezem. Talán emlékeznek még az imént arra a szép Gömbölyű emberre. Nahát én meg: még gömbölyűbb lennék! (Ha nem fogyókúráztatnának.) Így viszont csak egy szikár, száraz, rágós, nyákos, petyhüdt, tikkadt, aszott. Mert nálam túlságosan mélyre hullott – az emésztőgödörbe – ami pedig megemészthetetlen. (Egyelőre.)
Én kérem egy túlélő stratéga vagyok, akire majd hivatkozni lehet, hogy mindennek ellenére életben maradtam, tehát életrevaló, valló, amit megint a rovásunkra kigondoltak, mert az élet és az én életem ezt majd igazolja, hogy kicsi piros szeg sincs már, amire felakaszthatnánk magunkat, csak nagy zöld mélabú-bánat.
Engem kérem legjobb lógva hagyni… és nem levágni… azokat a nagy dumákat… hanem cselekedni! (Hagyni, amíg elzöldülök.) Mert akkor lehet csak velem mindent megtenni, ha már – de még inkább még – zöldfülű vagyok. Különben nem türelmetlenkedem, mert azt azért érezni lehet, hogy kitatartásunk egykor majd eredménnyé puhítja akaraterőnket…