Az MTI által idézett lap szerint néhány nappal ezelőtt egy magyar fiú fején sörösüveget törtek össze, ugyanazon az estén megtámadtak egy magyar lányt is, ő mobiltelefonon kért segítséget édesapjától, aki óriási felindultságában meghalt. A nemzeti és vallási türelmetlenség újabb példájáról adott hírt az újvidéki rendőrség is, amely szerint ismeretlen tettesek horogkereszteket és sértő üzenetet firkáltak a péterváradi templom falára.
Lapunknak adott interjújában a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a délvidékiek biztonságérzetének megerősödése miatt is fontosnak tartja a kettős állampolgárságot. Kasza József elmondta, nem érti, hogy míg a Magyarországgal szomszédos országok többsége mindenféle vita nélkül megadta az állampolgárságot nemzettársainak, addig Budapesten ez miért okoz politikai szembenállást.
Továbbiak és interjú a 4. oldalon
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
