Várhatóan rövid időre meghosszabbítják az átvilágítóbírák mandátumát, amely december 31-én lejár. Az erről zajló négypárti egyeztetésen tegnap még nem tudtak megállapodni a képviselők, csütörtökön folytatják az egyeztetéseket. Úgy tudjuk, hogy több mint ezer személy múltját kell még áttekintenie a bíráknak, mások mellett ügyészeknek, minisztereknek, államtitkároknak és európai parlamenti képviselőknek.
Mandur László az MSZP részéről kifejtette: az egyik megoldási javaslat szerint jövő év közepéig tolhatják ki az átvilágítóbírák mandátumát. Információink szerint az MSZP azt szeretné elérni, hogy január 1-jétől a jelenlegi négy helyett (három bíró plusz egy tartalék) csak egy személy végezze az átvilágítási feladatokat. A Fidesz, az MDF és az SZDSZ viszont azt javasolja, hogy ne csak rövid időre, hanem 2005 végéig hosszabbítsák meg a mandátumukat a bíráknak. A szabad demokraták emellett beterjesztették az úgynevezett ügynöktörvény-tervezetüket is, amellyel kibővítenék az átvilágítandók körét az egyházak vezető tisztségviselőinek csoportjával.
Jövőre is folytatódhat az átvilágítás
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!