A jövő héten dönt a kormány a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról – mondták el lapunk kérdésére az MSZP-frakcióban. Arra egyelőre nem kaptunk választ, hogy mi lesz a sorsa annak a módosító indítványnak, amely ingyenessé tenné az érettségizőknek a jogosítvány megszerzését. Kilenc szocialista parlamenti képviselő nyújtotta be a javaslatot – többek között Jánosi György, Nagy Nóra, Szabó Zoltán és Tatai-Tóth András –, amely szerint az érettségi előtt álló középiskolások számára pályázat útján kiválasztott autós- iskolák szerveznének ingyenes gépjármű-vezetői oktatást, illetve vizsgát. Az Index információi szerint azonban sem a kormány, sem a koalíciós frakciók nem támogatják a javaslatot.
Az ingyenes jogosítvány az MSZP választási programjának fontos eleme volt. Sőt időről időre újra felbukkant (az alacsonyabbra helyezendő villanykapcsolók mellett) a kormány gyermekekkel és az ifjúsággal kapcsolatos tervezett intézkedései között. Az ígéretből, úgy tűnik, most sem lesz semmi, mert a javaslat ellenzői szerint kiszámíthatatlan, hogy mekkora többletköltséggel járna hosszú távon az ingyenjogosítványok megszerzése. Számítások szerint, ha minden érettségiző igénybe venné ezt a lehetőséget, évente hatmilliárd forintba kerülne annak bevezetése. A javaslat benyújtói szerint az érettségivel, ám felsőfokú végzettséggel nem rendelkező pályakezdők esélyeit jelentősen javítja a nyelvvizsga, illetve a jogosítvány.
Továbbra sincs a fővárosnak terve arról, mit kezdene Rákosrendezővel
