Hiller István az MSZP nevében felszólította a kormányt, hogy alkossa meg a „nemzetpolgárság” intézményének szabályait. A szocialisták szerint a nemzetpolgárságnak a szülőföldön való boldogulást, a felelősséget és a gondoskodást kell szolgálnia, hogy „mindnyájan egy nemzet polgárai legyünk, akárhol élünk”. A politikus szerint a kabinetnek a Szülőföld program jogi szabályozását is meg kell alkotnia, amelyre a nemzetpolgárság intézményét fel tudják építeni.
Az MSZP elnöke emellett arra kéri a Gyurcsány-kormányt, hogy lehetőleg már a jövő héten nyújtsa be az Országgyűlésnek a határokon túli magyarok korlátlan, szabad beutazását biztosító úti okmány törvényjavaslatát, és azt vigye keddi négypárti egyeztetésre. A kultuszminiszter a határon túli magyarok munkalehetőségeinek bővítésére is javaslatot vár a kabinettől. A szocialista politikus szerint a Fidesz és annak elnöke „visszavonulót fúj” azzal, hogy nem a kettős állampolgárságot támogatja, hanem az útlevél megadását. – Ezért az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy minél előbb dolgozza ki és nyújtsa be a parlamentnek az Európa-útlevél jogi szabályozását, amelyet utána meg kell vitatni – mondta a pártelnök.
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!