Dileep Nair, a belső felügyelőszolgálat irodájának (OIOS) vezetője felelős az ENSZ saját ügyeinek ellenőrzéséért. Az ENSZ alkalmazottainak szakszervezete azonban azt állítja, épp ez a korrupciót vizsgáló csoport tevékenykedik korrupt módon, mégpedig Nair teljes támogatása mellett. Azt állítják a dolgozók, hogy az OIOS a Szaddám Huszein-érában az iraki gazdaságot fenntartó olajat élelmiszerért program során is elkövetett szabálytalanságokat, így az éhezőknek szánt adományok helyett sokak magánvagyona növekedett. Ezek közé tartozott állítólag a diktátor, Szaddám Huszein is. Az a vád is felmerült, hogy az olajat élelmiszerért programot kijátszották, és a bagdadi vezetés komoly összegeket fizetett az ENSZ-ellenőröknek, ennek fejében pedig a világszervezet munkatársai nem ellenőrizték, valóban élelmiszert vásárolnak-e az olajért kapott pénzből.
Az OIOS-t és vezetőjét ugyanakkor azzal is vádolják, hogy az ENSZ-szabályoktól eltérő módon folytatott személyzeti politikát. Ez azt takarja, hogy egyes cégek és szervezetek pénzügyi támogatást kaptak, ha jó kapcsolatokkal rendelkeztek, míg mások szexuális szolgáltatásokért cserébe kerülhettek feljebb a ranglétrán.
Az ENSZ alkalmazottai már áprilisban felhívták Kofi Annan figyelmét a szabálytalanságokra, ám a végtelenül bürokratikus szervezetben végül csak mostanra derült fény a döntésre. Annan ugyanis elfogadta Nair magyarázatát, és megbocsátott az OIOS vezetőjének. „Egyszerű és nyilvánvaló szerecsenmosdatás volt” – nyilatkozott felháborodva Guy Candusso, az ENSZ-alkalmazottak szakszervezetének egyik vezetője az AFP-nek. A szingapúri bankárt egyébként a ghánai főtitkár maga választotta a korrupcióellenes bizottság élére 2000-ben, és megbízatása jövőre jár le.
Érdekes módon az ENSZ-en belüli szexuális zaklatás már korábban napvilágra került, és épp az OIOS tárta fel ennek hátterét. Júliusban Annan a volt holland miniszterelnök, Ruud Lubbers ellen felhozott vádakat tartotta koholmánynak, így nem váltotta le az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) vezetői pozíciójából. Tette ezt annak ellenére, hogy az állítólagos sértett, egy, az UNHCR-nél dolgozó hölgy történetét az OIOS vizsgálata alátámasztotta. Az ENSZ a Lubbers-ügyet és a mostani Nair-ügyet is belső körben vizsgálta, tovább növelve ezzel a külvilág gyanakvását, miszerint a korrupció elhatalmasodott a világszervezetben.
Orbán Viktor: Brüsszel és Von der Leyen háborúba vinné Európát
