Nagy szerencséje van idősebb George Bushnak: mielőtt felszállt volna rá, lezuhant az érte küldött repülőgép, amellyel Ecuadorba készült utazni. A Gulfstream II-es típusú gép Houstonba tartott éppen, itt készült felvenni Busht, aki 1988-tól 1992-ig az Egyesült Államok elnöke volt. A repülő már közel járt a város Hobby elnevezésű légikikötőjéhez, amikor eddig nem tisztázott körülmények között, helyi idő szerint hétfőn délelőtt egy szántóföldbe csapódott, és kigyulladt, alig 2,5 kilométerre a repülőtértől – adta hírül a CNN. A baleset következtében a légi jármű fedélzetén tartózkodó háromtagú legénység életét vesztette.
– Mélységesen megdöbbentem, amikor megtudtam, mi történt. Személyesen ismertem a csapatot, korábban többször is repültem velük – fogalmazott Bush a baleset után.
A szerencsétlenség okai egyelőre ismeretlenek. A houstoni KHOU televízió értesülései szerint a Gulfstream II. a nagy ködben nekiment egy világítótoronynak, majd szárnyaszegetten aláhullott. A nagyváros légiirányító központjának szakemberei úgy vélték, a látási viszonyok ugyan nem voltak ideálisak, ám nem volt lehetetlen biztonságosan manőverezni. A szerencsétlenül járt Gulfstream egy magánkézben lévő oklahomai chartertársaság tulajdonában volt. A nyolcvanéves exelnök Ecuadorban üzletemberekkel tárgyalt volna. Az utat elhalasztották.
Orbán Viktor: Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha!
