Fél és egy százalékpont közötti kamatcsökkentést jósoltak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának mai ülésére vonatkozóan londoni feltörekvő piaci elemzők. Az év egészére várt monetáris enyhítés mértékére adott előrejelzések szélesebb sávban szóródtak. A távirati iroda által a felmérésbe bevont nagy londoni befektetési házak közül öt egyértelműen fél százalékpontos csökkentést vár. A Barclays Capital feltörekvő piaci elemzője, Jeff Gable azonban azt mondta: a forint minapi gyengülése ellenére tartja magát korábbi, 1,00 százalékpontos csökkentési előrejelzéséhez azzal, ha az MNB hétfőn ennyivel mérsékli az alapkamatot, az év további részében valószínűleg már nem fog újabb csökkentéseket végrehajtani, vagyis 9,50 százalékkal zárja az évet.
Olivier Desbarres, a Crédit Suisse First Boston londoni befektetési részlegének elemzője ugyanakkor kizárta az 1,00 százalékpontos mai csökkentés valószínűségét. Desbarres szerint a legvalószínűbb a fél százalékpontos mérséklés, amit az idén még egy hasonló mértékű követ majd. Hozzátette ugyanakkor: lát esélyt arra, hogy az MNB megpróbálkozik „középutas” megoldásként hétfőn egy 0,75 százalékpontos kamatcsökkentéssel.
A CSFB londoni részlegének alelnöke szerint a ma, egy menetben végrehajtandó, 1,00 százalékpontos csökkentésnek árfolyamkockázatai lennének. A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési irodájának minapi feltörekvő piaci jelentése szerint a cég szakértői Budapesten tárgyaltak a nemzeti bank illetékeseivel, akik jelezték: a piaci beavatkozással szemben a pénzügy-politikai enyhítést részesítik előnyben az erős forint „kezelésére”. A JP Morgan ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az MNB az idén összesen 1,00 százalékpontos kamatcsökkentést fog végrehajtani, akár ma egy menetben, akár két, mai és decemberi, fél százalékpontos csökkentéssel.
A Citigroup: fél-fél százalékpont csökkentést vár ma és decemberben; a Deutsche Bank ma fél százalékpontot, 0,25-0,50 százalékpontot decemberben; a Merrill Lynch mára fél százalékpontot jósol, s az év végéig már nem vár többet; a Dresdner Kleinwort Wasserstein ma fél százalékpontra számít, ám további előrejelzést nem adott.
Megint tarol idehaza a koronavírus, és úgy tűnik, még rosszabb lesz
